A klipművészet gyökerei

A klipszerű szerkesztés előzményei a szovjet-orosz montázsiskola idejébe nyúlnak visssza. Dziga Vertov és társai olyan szabad asszociációkra is épülő montázsszerkezetekkel kísérleteztek, melyek a képek gyors egymásutánisága révén, szavak nélkül is képesek bemutatni valamilyen emberi tevékenységet, esetleg elvont fogalmat. Mindezt nem csak a kihagyásos szerkesztéssel érték el, rendre ritmikus montázsokat készítettek. A képek hol gyorsuló ütemben torlódtak egymásra, hol lelassultak. Az Ember a felvevőgéppel című alkotásban például a város és az emberek lassú ébredésének képei előbb lomhán adagolva jelennek meg a vásznon, majd egyre gyorsabban válnak a lüktető nagyváros ritmusának rohanó képfolyamává.

A következő állomást az avantgarde filmmozgalmak jelentették. A francia és német alkotótk, így Man Ray, Marcel Duchamp, de mindenek előtt Oscar Fischinger szakítottak a hagyományos történetmesélésre építő filmes konvenciókkal és a látványra koncentráltak. A francia avantgarde alkotóinak lázadásához képes hatalmas formanyelvi előrelépést jelentettek Fischinger munkái, melyek  komolyzenei művekre komponál színes formákból álltak. Ezek az absztrakt animációs filmecskék nem csak a zenék ritmusát, hanem a hangszercsoportok különböző szólamait is megjelenítették – hallatlanul leleményesen, stop motion technikát alkalmazva.

A klipek formanyelve

Az igazi áttörés a klipműfajban az 1960-as években következett be, ennek oka beatkorszak és a rock ’n’ roll elterjedése volt. A klipek formavilágát alapvetően határozza meg a popzene, mint kulturális jelenség. Ebben az időszakban nyeri el helyét a műfaj a történetmesélős és az absztrakt művek metszetében, hiszen a popzenei számokra épülő zenei filmekben vagy az absztrakt motívumok, vagy a történetmesélés erősebb. Kettősség mutatkozik abban is, hogy az előadó milyen módon és mekkora mértékben jelenik meg a klipben.

A performance-klipek alapvetően az előadó vagy a zenekar szerepeltetésére építenek, ez érthető, mert a rövidfilm eredeti funkciója a dal reklámozása, az előadó népszerűségének növelése. A klipek másik csoportját a koncept-klipek alkotják, melyek egy történet elmesélésével, vagy egy jelenség filmes adaptációjával alakítják az előadó brandjét. A választóvonal persze nem ilyen éles, mert az utóbbi esetben is gyakorta feltűnik az előadó. Ezek a művek azonban már jobban elvonatkoztatnak a dal előadásától. A performance-klipek jelentős részében ugyanis nem történik más, minthogy az előadók úgy tesznek, mintha zenélnének a kamera előtt.

A klipek szerepe a mozgóképi innovációban

A klipek fontos formanyelvi jellemzője a képzelettársításra alapozott kihagyásos szerkesztésmód, mely többnyire gyors vágásokkal, leleményes formanyelvi megoldásokkal párosul. Az innováció és az alkotói lelemény azért is lényeges, mert a klipekben a rövid terjedelem miatt lehetőség van az igazán új (és esetleg drága) technológiák kipróbálására. Nincs még egy műfaj, mely az alkotó számára nagyobb szabadságot kínálna. Nem véletlen, hogy több nagyjátékfilmes rendező karrierje is zenei kisfilmek készítésével indult.

A klipeknek van egy további fontos ismérve: a rövidség. A könnyűzenei számok jellemző hossza már az 1950-es években kialakult és a bakelit hanglemezre rögzíthető hosszából fakadt. A három és fél perces átlagtól eltérő popdalok akár öt perces klipeket is eredményezhetnek, de igazán ritka az ennél hosszabb dalra komponált vizuális költemény. Az internet a klipek hosszát tekintve és átalakulást hozott. A Specter Berlin rendezte Rammstein klipp, a Deutschland kilenc percnél hosszabb, hasonlóan Lady Gaga Telephone című rövidfilmjéhez.

A klipműfaj evolúciója tehát az 1960-as években gyorsult fel, bár a korábbi hangosfilmekben is előfordultak zenei betétek, sőt önálló filmműfaj épült az éneklő film köré: a musical. Richard Lester volt az első olyan rendező, aki a popzene filmen történő promóciójában meglátta a lehetőséget és 1964-ben megrendezte a Beatles zenekar főszereplésével az Egy nehéz nap éjszakája című filmet. A film zenei részei önálló klipként is működtek, ezt felismerve a zenekar hamarosan több hasonló klipet forgatott.

Az évtized végére már több zenekarnak voltak forgalomban reklámcélra gyártott filmecskéi, de igazán nagy divattá a következő évtizedben vált. Nem volt olyan valamirevaló angolszász zenekar, akinek ne készült volna zenés filmje. Többször neves rendezők dolgoztak ezeken, így például Jean-Luc Godard is forgatott egyet a Rolling Stones számára (Sympathy For The Devil).

A Rolling Stones is elkészítette saját zenés filmjét, melyet az új hullám fenegyereke, Jean-Luc Godard rendezett (Az ördöggel cimborál, Sympathy for the Devil, 1968)

Az MTV jelentősége

Az áttörést az MTV televízióadó megjelenése jelentette 1981-ben. Már korábban is volt néhány olyan televízió műsor, mely klipek bemutatására szakosodott, így például a BBC Top Of The Pops című adása, mely Jimmy Savile vezetésével 1964-2006 között mutatta be a zenei újdonságokat. Igaz a 2011-ben meghalt műsorvezetőről ma már tudjuk, hogy népszerűségét egészen elképesztő pedofil visszaélésekre használta fel. A Top Of The Pops-hoz hasonló műsor Magyarországon is készült az 1980-as években, Zenebutik címmel.

Az MTV azonban már egy olyan csatornaként határozta meg magát, mely alapvetően zenei klipeket sugároz. Hamarosan hatalmas jelentőségre tett szert. Lényegében: aki az MTV-n megjelenhetett, annak hosszabb-rövidebb időre biztosított lett a siker. Az MTV képes volt bárkiből sztárt csinálni. Már az első levetítetett film is ezt az utat készítette elő: The Buggles: Video Killed The Radio Star. Az olcsóbb és gyengébb minőségű videók helyét hamarosan átvették a nagyobb költségvetésből készülő alkotások. Michael Jackson Thriller című videója (rendezte: John Landis) már komoly, félmillió dolláros költségvetésből készült, és ő volt az első színes bőrű előadó, aki klipet készített. Landis rendezte néhány évvel korábban a klipszerű elemekben bővelkedő The Blues Brothers című filmet.

Az MTV első, mondhatjuk programadó klipje a The Buggles igazán gagyi The Video Killed The Radio Star című videója volt.

Szerzői klipek

Fontos előadónak klipet rendezni innentől kezdve komoly ranggá vált, mely elindíthatta vagy újraértelmezhette egy-egy rendező karrierjét. Az 1990-as évektől már olyan meghatározó kliprendezőkkel találkozhatunk, akiknek hatása messze túlmutat az egyszerű zenei promók készítésén. 2003-ban például Mark Romanek két alkotása (Madonna: Bedtime Stories, Nine Inch Nails: Closer) bekerült a New York-i Museum Of Modern Art gyűjteményébe. Mindkét mű expresszív és botrányos képekkel sokkolja. Romanek forgatott a Coldplay (Speed Of Sound) és a Red Hot Chili Peppers (Can’t Stop) számára is, de ő volt a rendezője minden idők eddigi legdrágább zenei videójának a Jackson testvérek 7 millió dollárba kerülő, egy űrállomáson játszódó Scream-jének is. Utóbbi már messze nem egy remekmű.

Az 1980-as évek közepén kliprendezőként  indul karrierje például David Finchernek, aki filmtörténeti utalásoktól sem mentes remekműveket alkotott: Madonna: Of Father, Express Yourself; Sting: Englishman In New York; George Michael: Freedom.

Míg Fincher előszeretettel ültette át filmtörténeti klasszikusok hangulatát a videóiba, addig Spike Jonze a televíziós műfaj ismert elemeivel kísérletezett. Talán legsikerültebb darabja a ’70-es évek bűnügyi sorozatait idéző Sabotage (Beastie Boys) és az ’50-es évek high school sitcomjára hajazó Buddy Holly (Wheezer). Jonze igazán kiváló munkái közül kiemelhetjük még a vidám-szomorkás It’s Oh So Quiet-et (Björk), melyben a humor, az intertextualitás és a giccs sajátos elegye van jelen, hasonlóan a Notorius BIG zenéjére készített Sky’s The Limit-hez, melyben a dúsgazdag gengszter-rappereket gyerekek alakítják.

Chris Cunningham alkotásai a horrorba hajlanak, így például az Aphex Twin számára készített Come To Daddy és Windowlicker produkciók. Ugyanő készített cybervideót Björk All Is Full With Love című dalához. Már Cunninghamnél is érezhető, hogy a kliprendező által megálmodott vizuális világ meghatározó tud lenni a zenekar brandje szempontjából. Ez hatványozottan igaz Anton Corbijn vieóira. Ő volt az, aki klipjei révén kialakította a Depeche Mode sajátos képiségét (Enjoy The Silence, Personal Jesus – összesen 19 klipet készített a zenekarnak). Corbijn emellett dolgozott a U2-val, a Nirvana-val és a Joy Divison-nel is.

Kreatív agymenés

A klipekben megjelenő kreatív elemek alkalmazásában kiemelkedő jelentőséggel bír Michel Gondry, aki videókon túllépve már több filmben bizonyította, hogy a klipekben alkalmazott meghökkentő megoldások nagy vásznon is működőképesek. Egy nagyszerű hosszú beállítást láthatunk Kylie Minouge Come Into My World című videójában. A körben panorámázó kamera látómezejében körről-körre duplikálódnak a szereplők. Lego kockákból építette fel a The White Stripes: Fell In A Love With A Girl  című videóját, a Rolling Stones Like a Rolling Stone című dalához pedig összeúsztatott állóképek adják a látványt. Talán legizgalmasabb klipjét egy japán lánycsapat, a Cibo Matto számára forgatta (Sugar Water). A két képre osztott képmező egyik oldalán előre, a másikon visszafelé látjuk az eseményeket, hogy aztán a dal közepén lévő találkozás után mindez megforduljon.

Intertextus a klipekben

Kubrick Ragyogását idézi Jonathan Glazer Karmacoma című klipje (Massive Attack), a Blur számára forgatott The Universal című munkája pedig egy másik Kubrick film, a Mechanikus narancs előtt tiszteleg. Glazer munkái nem csak az utalások miatt jelentősek, hanem a kidolgozottság és a líraiság magas foka miatt is, melyet például a Street Spirit (Radiohead) című klipje is jelez.

Korunk megannyi klipművésze közül még egy svéd származású alkotót, Jonas Akerlundot érdemes kiemelni, aki dolgozott Madonna-val (Ray Of Light), Christina Aguileta-val (Beautiful), a Prodigy-vel (Smack My Bitch Up), Lady Gaga-val (Paparazzi, Telephone, Bad Romance) és a Rammstein-nel (Mein Land, Pussy). Az extravagáns előadókhoz jól illenek Akerlund polgárpukkasztó ötletei. A Prodigy klipben egy átmulatott kemény éjszaka összefoglalását láthatjuk: végig szubjektív plánban. Lady Gaga klipjeiben barokkos képe, jelezek és rengeteg reklám tűnik fel.

Az online klipek kora

A Rammstein Pussy című klipje pedig már új trendeket jelez. Ezt a filmet a pornográf tartalma miatt már nem az MTV adásába szánták, hanem az internetre. Voltaképpen gerillamarketingről van szó. A klip híre megelőzi a művet. Mindenki látni akarja azért, mert a legfontosabb csatornákon nem láthatja. Ráadásul 2010-re, mire ez a darab elkészült, már nem az MTV jelentette a legnagyobb elérést, hanem a streamelhető videó. A Youtube 2005-ös indulásától kezdve az online videó nézés vált dominánssá. Az MTV érezhetően profilt is váltott és a klipekről valóságshowkra helyezte a hangsúlyt.

A popkultúra meghatározó műfaja

Ma már a videók nagy része online érhető el, ráadásul hatalmas nézettséggel. A dél-koreai Psy Gangnam Style című opuszát csak a youtube-on több milliárdszor nézték meg. A klip alatt/mellett elhelyezett reklámok elképesztő bevételt hoztak, és mivel híre ment, hogy milyen sokan látták, egyre többen nézték meg olyanok is, akik nem is igazán voltak kíváncsiak a produkcióra. Néhány évvel később még nagyobb nézettséget ért el a Despacito című sláger.

A meghatározó kliprendezők mellett, akik közül nyilván az előzőekben nem említettünk mindenkit, számtalan jól felépített, látványos vagy éppen csak szép videóklippel találkozhatunk nap, mint nap. A klipszerű szerkesztésmód, többek között az online felületeknek köszönhetően a sportesemények összefoglalóiban, reklámokban, és megannyi más területen is létjogosultságot nyert.

Ha úgy tekintünk a zenei videókra, mint az előadó sajátos reklámfilmjeire, akkor hasonló megállapításokat tehetünk, mint a reklámok esetében. A formanyelvi lelemények és kreatív megoldások mellett sok unalomig ismert, sematikus megoldást ismerünk. Ezek részben a fantáziátlanságból, részben a szabványosulásból fakadnak. 

Bizonyos műfajok esetében az előadó személye, teste rendkívüli mértékben tárgyiasul. Példa erre a koreai K-pop, vagy a délszláv turbofolk popzene, ahol a klipek erotikától túlfűtöttek. Ugyanakkor a szerb vagy horvát popzene arra is példa, hogy minőségi zenei videók olyan területen is készülhetnek, ahol nincs érdemi tömegfilm- vagy sorozatgyártás.

Az internetre költözött videoklipek nem csak a zenéket és előadókat népszerűsítik, hanem rajtuk keresztül sok-sok terméket. Lady Gaga zenés videói telis-tele vannak termékelhelyezésekkel. Némelyik rejtettebb, mások rendkívül tolakodók.

A szerb S.A.R.S klipje jó példa a magas színvonalú európai klipművészetre

A boszniai Dubioza Kolektív Free című videójában a kortárs média fontos jelenségei tánnek fel.

Ajánlott irodalom a témához:

O’Sullivan – Dutton – Rayner: Médiaismeret. Korona Kiadó, Budapest, 2003.
Hlavaty Tamás: Szerzőiség a klipművészetben 1.