A hírek önmagukban még nem tények, csak ha ellenőrzéssel, adatokkal, utánjárással, független források felkutatásával, dokumentumok beszerzésével bizonyítja a média azok valóságtartalmát.

Miközben mindenki azt várja az újságíróktól és médiatermékektől, hogy az objektív újságírói műfajok segítségével (hír, tudósítás, riport) láthatóvá tegyék a világ történéseit, a valóságban nem ez történik. A néző/olvasó a hírekben szereplő információkat tekinti fontosnak. Az információkat aszerint állítja fontossági sorrendbe, ahogy a média teszi. Amit pedig nem engednek át a kapuőrök, arról tudomást sem szerez.

Hírek mögötti érdekek

A médiában megformált valóság nem azonos a valósággal. Számtalan érdek vezérli a készítőket. Elegendő csak az azonos napon, azonos időben levetített híradókat összevetni. Egy sztár halála az egyik adón fontos hírként szerepel, a másik adón a hírműsor végén kap helyet, míg van olyan adó, mely nem is foglalkozik az esettel. A politikai, gazdasági, kulturális okok felülírják az információk tényleges sorrendjét, ezzel egyúttal a médium a saját arculatát is formálja. A befogadó pontosan tudja, hogy hol mit várhat és eszerint választ (hír)csatornát. A hírek megformálása és a hírfogyasztás szorosan összefügg a média befogadás-elméleteiben megismertekkel.

A televízió (és fénykorában a rádió is) nagyon sokat profitált a hírműsorokból, hiszen estéről estére a készülékek elé szögezte a közönséget, akik azt gondolták, hogy tájékozottak lehetnek. A televíziós hírműsor bemondói a csatorna arcává váltak. Ez a jelenség az internet és az okostelefonok korában sokat változott, hisz a hírportáloknak ritkán van „arca”, bár néhány esetben előfordulhat, hogy egy-egy rámenősebb, jobb stílusú újságíró ilyen szerepre tud szert tenni. Az alapvetően hírközlésen alapuló internetes portálok ma is nagyon népszerűek.

Az informáltság illúziója

A jól informáltság már csak azért is illúzió, mert a rövid képes, szöveges és mozgóképi információk nem képesek annyit elmesélni egy-egy jelenségről, amennyi a tisztánlátáshoz szükséges lenne. A néző azonban nem is kíváncsi mindenre, amikor vacsorázás közben, alig fél óra alatt elmondják neki mi történt ma a nagyvilágban. Szórakozni akar, ez pedig nem csak a hírek hosszára, de stílusára is kihat. Az újságírók igyekeznek ezt az igényt kielégíteni és a befogadói ízlés szerint formálják meg a híreket. A bonyolult jelenségek leegyszerűsödnek, aminek pedig nehéz kiemelni a lényeget, el sem jut a fogyasztókig. A közönség és a média hatással van egymásra.

Nem állítható tehát egyértelműen az, hogy a média öncélúan torzítja a valóságot. Azokban az országokban, ahol a média sokszínű és a néző több forrásból is informálódhat, mindez nem jelent problémát, mert a hírfogyasztók kialakítják az információk számukra fontos és érvényes sorrendjét. Ott azonban, ahol a sajtószabadság nem érvényesül, mindez komoly következményekkel jár. A torzított valóság beleég a társadalom tudatába.

Ami nem látszik az nincs

Sokszor nem az a fontos, amit az újságírók bemutatnak, hanem az, amit elhallgatnak, vagy meg sem tudnak. A bulvárhíradók a közéleti híreket mindössze mokkáskanállal adagolják, következésképp a néző egy ország ügyeiről az égadta világon semmit meg nem tud. A jelenség megkérdőjelezi a tudatos demokratikus választás szabadságát, mert egyre kevesebb információ birtokában mind kevesebb ember megy szavazni a világ vezető nyugati típusú demokráciáiban. Ez a jelenség Magyarországon különösen figyelemreméltó: a rendszerváltás óta a választásokon folyamatosan csökken a részvétel. A média azt sugallja, hogy az egyénnek úgy sincs hatása a folyamatokra.

Sztereotípiák a médiában

A terjedelmi korlátok miatt ráadásul a média nagyon gyakran él sokszor begyakorolt, és ismételt kép- és szövegpanelekkel. A sztereotípiák alkalmazása segíti ugyan a gyors és hatékony információfeldolgozást, de nem segíti a valóság árnyalt bemutatását. A sztereotípiák alkalmazásával a hasonló jelenségek, képek ugyanolyanokká válnak, a hírek jobb esetben pontatlanok, rosszabb esetben torzak lesznek. Különösen igaz ez akkor, amikor egy sztereotípiát egy-egy társadalmi csoportra alkalmaz a média.

Így van ez például a magyarországi romák esetében, akik a média világában vagy zenészek, vagy bűnözők. Előbbieket a média nem csak elfogadja, hanem egyenesen kedveli (Győzike, LL Junior, Bódy Guszti és családja, Bangó Margit). Utóbbiakat viszont megbélyegzi. Ennek az a közvetlen hatása, hogy a romákkal nap mint nap személyesen nem találkozó közönség a zenészként nem azonosítható romákat gonosztevőnek, sőt cigánybűnözőnek tekinti. A romákkal kapcsolatos sztereotípiák kialakítása nem új keletű, hiszen már a XIX. század második felében a vicclapok megjelenésével elkezdődött (Borsszem Jankó). Ugyanígy bűnbakképzésre használta a politika a médiát a XX. század első felében a zsidókkal kapcsolatban.

Korunk sztereotipizáló propagandamédiája

Hasonló történt a 2015-ben indult menekültválsággal kapcsolatban. A propagandamédia megtalálta azokat a rövid, leegyszerűsítő paneleket, melyekkel a menekültkérdést rendkívül leegyszerűsítő módon tudta tárgyalni. Mélyebb elemzések, emberi sorsok ábrázolása helyett a nehéz sorsú emberek tárgyiasítása történt. A módszerrel az empátia helyett a félelmek és a gyűlölet növekedett.

A sztereotipizálás nem csak etnikai csoportokkal kapcsolatban jelentkezhet. A hírműsorok tartalmi és formai leegyszerűsítése szinte minden esemény bemutatásával kapcsolatban felismerhető. Ez a befogadást segítő újságírói-szerkesztői módszer is egyben. Gondoljunk arra, hogy egy balesettel kapcsolatban látjuk a baleset helyszínét, majd megszólal egy rendőrségi szóvivő és vagy a mentőszolgálat vagy a kórház szóvivője – az alkalmazott módszer jól ismert, a benne szereplő variációk száma véges.

„Virágos kert vala hajdan Pannónia.
Még most is az bizony, belőle egy millenniumi galy itt van, nia!”
A zsidókat élősködő hernyóként bemutató karikatúra a Herkó Páter című élclapból. A Borsszem Jankóhoz hasonló vicclapok igen népszerűek voltak a dualizmus kori Magyarországon. A nemzetiséggekkel kapcsolatos sztereotípiáink kialakításért nagyrészt ezek tehetők felelőssé.

Az infotainment jelenség

A kereskedelmi televízió térhódítása óta a hírműsorok egyre jobban átveszik a showműsorok formai és tartalmi sajátosságait. Színes látványvilág, dinamikus közelképek, gyors vágások jellemzik őket. Háttérbe szorulnak a fontos hírek, előtérbe kerülnek az érdekességek: a politikai történések mellett vagy helyett a műsor a sztárok életéről, szenzációkról, botrányokról szól. Az eseményeket dramatizálva, személyiség-központúan ábrázolja, nem tárja fel a hátterükben meghúzódó folyamatokat és összefüggéseket. A folyamatosan hömpölygő műsorfolyamban komoly háttérműsoroknak, elemzéseknek, azok okok feltárásának már nem jut hely.

Ezt a jelenséget jelöli az infotainment kifejezés, amely az angol information (tájékoztatás) és entertainment (szórakoztatás) szavakra utal. Az infotainment megjelenését a kereskedelmi csatornák azon törekvése magyarázza, hogy még a – rendszerint törvény által előírt, ám kereskedelmi szem-pontból ráfizetéses – hírműsorok alatt se veszítsék el a politika iránt közömbös nézőiket. – Az infotainment társadalmi hatásáról megoszlik a kutatók véleménye.

Így az infotainment piaci térfoglalása csökkenti a közönség komoly dolgok iránti információigényét. A duális médiarendszerben elvileg a közszolgálati hírműsorokat szigorúbb törvényi és etikai követelmények szabályozzák, mint a kereskedelmieket. Így a közmédiában nagyságrendekkel több a világ megértése szempontjából fontos tény és valóság, mint a bulvárhíradókban. A közszolgálati műsorok szélesebben fedik a nézők által is megélt, tapasztalt valóságot, másrészt véleményeket közvetítenek. Ez Európa számos országában igaz is, hisz sok helyütt a politika nem saját szócsöveként tekint a közmédiára.

A párt szolgálata nem a köz szolgálata

Magyarországon más a helyzet, a közszolgálati média hírműsorai nem kiegyensúlyozottak, nem pártatlanok. Igaz ez a megállapítás a tartalomra, az arányokra és a hangvételre is. Érthető, de el nem fogadható, hogy akinek a kezében van a hatalom és a közmédia irányítása, az a saját véleményét tényként szeretné visszahallani. Egy híradó fontos demokratikus törvényi kötelezettségének tesz eleget azzal, hogy teret biztosít kormánypárti és ellenzéki véleményeknek is ugyanabban a témában. Szükségszerű is a közszolgálati médiának ezt az időt a politika számára garantálni, hiszen a demokráciában a választások szabadsága azon múlik, hogy mennyit ismernek a szavazópolgárok a társadalmi valóságból, a politikusok véleményéből és a pártok programjából.

A közmédia politikai elfogultsága éppúgy csökkenti egy állam demokratikus alapjait, miként az infotanment szerepének növekedése. Tartalmilag több tény (vér, baleset, katasztrófa, bűnügy), de a társadalmi folyamatok megértéséhez kevesebb információ kerül bemutatásra. Komoly és könnyű tartalom persze mindig is létezett. A tartalom folyamatos könnyítése, színesítése, gyorsítása a médiapiaci szereplők versengésével egyidős.