Az előzőekben már utaltunk arra, hogy a kommunikáció felfogható úgy is, mint a társadalom egyes tagjai között zajló információcsere. A média eszközei már a kommunikáció egészen személyes szintjén is jelen vannak, hiszen családtagjainkkal, ismerőseinkkel nem csak személyes és közvetlenül kommunikálunk: felhívjuk őket telefonon, írunk egy e-mailt, posztolunk valamit a Facebook oldalukra, vagy kibökünk valamit a pinterest gyűjteményükbe.
Miként a rövid történeti áttekintésben már láthattuk, a társadalom tagjai ennél szélesebb körben is kommunikálnak, ehhez a média intézményrendszerét veszik igénybe. Amikor egy közéleti szereplő megszólal a televízióban vagy mi magunk megosztunk egy hivatkozást egy közösségi oldalon, akkor valójában kilépünk a nyilvánosság virtuális terébe. Természetesen a nyilvánosság nem mindig virtuális, azaz az érintett közösség tagjai ismerhetik is egymást. A tömegkommunikáció korában azonban világos, hogy az adó egy részben számára is ismeretlen befogadói közeggel oszt meg információkat.
A vitatkozó polgárok nyilvánossága
A társadalmi nyilvánosság a modern polgári demokráciákra jellemző intézmény, a közösségé szerveződött magánemberek vitatkozó közössége. Polgári társadalmi nyilvánosság gyökerei megvoltak a görög poliszok vagy a római köztársaság esetében is. A közösséget érintő ügyek a közösségi színtéren nyertek formát. Ilyen volt például a történelemből tanult népgyűlés az athéni demokrácia fénykorában, vagy a különféle népgyűléstípusok Rómában. Ami mindenkit érintett, tehát közügy volt, az a közösségi viták része lett.
A nyilvánosság fogalma és jellege a középkorban változáson ment keresztül, sőt mondhatjuk úgy is, hogy a nyilvánosság keretei beszűkültek. A feudális társadalmakban pusztán reprezentatív nyilvánosságról beszélhetünk. Itt a nyilvánosság csak a politikai, hatalmi reprezentáció színtere volt. A társadalmat formáló közvélemény nem jelentett mást, mint a rendi előjogokkal rendelkezők közösségét, illetve azokon belül egy még kisebb kört: a hatalmat birtokló királyi udvar környezetét. Az emberek sokasága nem csak hogy nem volt azonos jogállású a hatalmon levőkkel, de véleménye sem számított, az ügyek a feje felett dőltek el.
A polgári nyilvánosság formái
A XVIII. századtól, a felvilágosodástól beszélhetünk polgári társadalmi nyilvánosságról. Először a fejlett nyugati államokban, Angliában, Franciaországban és a német államokban jött létre. A társadalom tagja, elsősorban a polgárok – és csakis a városban – különböző, a hatalom által nem ellenőrzött klubokban, kávéházakban, olvasókörökben stb. vitatták meg az őket érintő fontosabb ügyeket. A diskurzus fő tematikája a kultúra volt. Itt alakult ki a modern műkritika.
Később a francia forradalom hatására a társadalmi nyilvánosság témaválasztása a művészeti, filozófiai kérdésekről a politikai kérdések felé mozdult el. A társadalmi nyilvánosság egyfajta okoskodás a közösség ügyeiről. Alapvetően szembehelyezkedik a kormányzattal, kontrollálni akarja azt, bele akar látni a működésébe, hatni akar rá. Például, hogy mennyi legyen az adó. Nem véletlen, hogy a francia forradalom alatt az események irányítása elsőként az udvar, majd a rendek kezéből csúszott ki. A vitákat nagyon hamar a nyilvánosság különböző színterein folytatták le.
A társadalmi nyilvánosság színterei a XVIII. században tehát a klubok, kávéházak, olvasókörök voltak, majd megjelentek az első rendszeres folyóiratok, a professzionális újságírók, később a modern technika vívmányai, a távíró, a telefon, a rádió, a mozi, a televízió és az Internet.
A nyilvánosság korlátai
A társadalmi nyilvánosság vizsgálata kiterjedhet a társadalmi nyilvánosság fokára, azaz arra, hogy a kormány, a hatalom milyen mértékig engedélyezi a társadalmi vitát, mennyire lehet nyitott az. Ha a lehető legtöbb vélemény megjelenhet, azaz a vita nyílt, akkor a nyilvánosság foka magas. Ez jellemző a modern nyugati demokráciákra. Itt is van azonban határ, vannak tabuk, melyek nem jelennek meg.
A tiltott vagy titkos témák mindig jelen voltak az emberi közösségekben. Ezek egy része törvényileg is tiltott. Ilyen például napjainkban a holokauszt tagadás vagy a pedofília. Más témák és tartalmak valamilyen közösségi hagyomány miatt váltak tiltottá, gyakran a vallási előírások miatt. Ilyenek például a szexualitással kapcsolatos kérdések, melyekről például hazánkban nem lehet nyíltan és őszintén beszélni. Tilos például a televízióban a nyílt szexualitás bemutatása, ugyanakkor a pornográf tartalmak előállítása (filmek, képek) az egyik legjelentősebb üzlet a világon. Különösképpen azokban az országokban nő meg egy tabunak számító téma iránt az érdeklődés, ahol a tiltás a legerősebb.
Az önszabályozás túlcsordulása, a morális pánik jellemzői
Vannak persze témák, melyekről annak ellenére sincs társadalmi vita, hogy látszólag semmi sem korlátozza a diskurzust. A családon belüli erőszak vagy a halál olyan téma, mely Magyarországon csak elvétve kap nyilvánosságot. Akkor is leginkább akkor, ha valami különleges, extrém esemény történik. Ilyenkor a közvélemény hajlamos a problémát túlreagálni. Ezt a jelenséget nevezték el az 1970-es évek derekán morális pániknak. Valamennyi morális pánik jellemzője, hogy egy mindenki által könnyen felismerhető ellenséget, mumust jelöl meg a közvélemény, aki minden baj forrása, és akivel ijesztgetni lehet az egész társadalmat. A közösség ilyen irányú vélekedését minden esetben a média táplálja, a politika pedig általában ráerősít a folyamatokra, hogy aztán valamiféle megoldást kínáljon. A médiaerőszakkal kapcsolatban a morális pánik jelenségről még bővebben lesz szó.
Időnként a társadalmi viták olyan témák körül sűrűsödnek, melyekről korábban nem illett beszélni. Ilyen volt a közelmúltban a szexuális visszaélések témaköre. Nők (és férfiak) évtizedekig hallgattak arról, hogy mások a hatalmukkal visszaélve vették rá őket olyasmire, ami nem a kölcsönösségen alapult. A megvádoltak gyakran azzal védekeztek, hogy az adott korban a cselekedetük nem volt kirívó, sőt normálisnak számított. Valójában persze nem a visszaélés volt elfogadott, hanem a hallgatás.
Hasonló, szexualitással kapcsolatos tabu kapcsolódik a meleg-jogi mozgalmakhoz. Vannak országok, ahol a melegek egyenjogúságát nem csak törvények védik, hanem a társadalom széles rétegei is elfogadják. Ehhez azonban az kellett, hogy a téma a nyilvánosság terében is megjelenjen és kialakuljon egy olyan vita, mely konszenzussal zárult, azaz a felek elfogadták a másik álláspontját. Más országok, így például hazánk, ezen az úton még messzebb jár, nem ritka, hogy a vita lefolytatására sincs mód. Például a Pride-felvonulással kapcsolat jellemző álláspont, hogy a melegek ne vonuljanak fel, a szexualitás magánügy. Érezhető az igyekezet, mellyel továbbra is tabuként kezelik a témát az álláspont képviselői.
A hatalom szerepe a nyilvánosság működésében
A társadalom önszabályozása mellett a közvéleményt a hatalom is korlátozhatja. Ha az állam elfojtja a közösségi kezdeményezéseket, akkor a nyilvánosság foka alacsony. Előfordulhat, hogy a társadalmi nyilvánosság nem is működhet legálisan, mint például Észak-Koreában, ahol esély sincs vitatkozni a közügyekről. Világos, hogy a társadalmi nyilvánosság foka voltaképpen nem jelent mást, mint a véleménynyilvánítás szabadságát, amely az egyik legfontosabb demokratikus alapjog.
Az, hogy minden ember szabadon elmondhassa a véleményét, a felvilágosodás korának követelése. Korlátozni csak akkor lehet, ha egy másik ember alapvető jogát sérti, például annak személyiségét (rágalmazás). A véleménynyilvánítás szabadsága nem csak a szólásszabadságra terjed ki, hanem része a sajtószabadság, a vallás- és lelkiismereti szabadság, a gyülekezési jog, illetve a művészeti- és tudományos művek létrehozásának szabadsága. Látható, hogy szorosan összefügg a média világával.
A nyilvánosság színterei
A társadalmi nyilvánosság színterei is vizsgálhatók. A XXI. század elején már vannak olyan digitális színterek, melyek a szinte korlátlan nyíltságot testesítik meg. Ilyenek az Internet különféle csatornái a chattől kezdve a peer to peer hálózatokig. Itt olyan információk is elhangozhatnak, amelyek máshol tabunak számítanak. Ugyanakkor ezek a csatornák, csak a fejlett és gazdag államok tagjainak állnak a rendelkezésére. A szegény afrikai vagy dél-amerikai országok lakóinak ilyen színterei nincsenek.
A nyilvánosság manipulálása
Fontos kérdés lehet a manipuláltság foka. A modern tömegtájékoztatás korában a televízió, rádió tematizáló, hírközlő szerepe óriási. Így nem véletlen az sem, hogy ezeken a színtereken mekkora a hatalmi befolyás. Tipikus példája a közszolgálati média, ahol az lenne a kívánatos, hogy az állami szerepvállalás minimális legyen (BBC). Ebben az esetben hihető és hiteles lesz a csatorna. Tényleges vélemény és vita jelenhet meg. Ha az állami szerepvállalás nagy, például a pártok kontrollja érvényesül (pl.: MTV, DUNA TV), akkor a manipulációnak nagyobb lehet a tere.
Dezinformáció és álhírek
A társadalmi nyilvánosság manipulációjának sajátos formáit képviseli a jellemzően közösségi médiafelületeket elárasztó dezinformáció. Mivel a közösségi platformokon bármi elhelyezhet információt, komoly kihívást jelent a forrás hitelességének ellenőrzése. Gyakran a legképtelenebb hírek (álhírek, fakenews) terjednek a legnagyobb sebességgel. A korábbi korokban nem léteztek álhírek, és jellemző volt a társadalom egyes csoportjainak tudatos félrevezetése. Mária Teréziát a porosz udvar röplapokkal próbálta lejáratni, de a XVIII. századi Európából más példákat is tudunk idézni. A közösségi média korában a dezinformáció mértéke és hatása azonban vitathatatlanul nagyobb. A hamis információk terjesztése a titkosszolgálatok fontos eszköze, melyekkel választások eredményei is manipulálható – ahogy ezt Donald Trump győzelme, vagy a Brexit-szavazás körül kialakult viták során a közelmúltban láthattuk.
A hamis és megtévesztő információk kiszűréséért mi magunk is sokat tehetünk, ha kellő forráskritikával közelítünk a különféle témákhoz. A hagyományos sajtó esetében jó módszernek tűnt, ha egy-egy problémáról többféle forrásból, több, különböző médiumból tájékozódtunk. Ma már ez egyre nehezebb, mert az internetre költözött újságok gyakran kritika és ellenőrzés nélkül vesznek át egymástól híreket. Így aztán az is hitelesnek tűnhet, ami nem igaz. A fakenews-ok egy része túl későn lepleződik le. Fontos lenne tehát, ha a nagy tartalomszolgáltatók maguk alakítanának ki olyan belső (mesterséges intelligencián is alapuló) szűrőrendszereket, melyek gátolják a manipulált vagy hamis tartalmak terjedését. Erre időnként igény és ígéret is mutatkozik, ám a gyakorlatban sok még a tennivaló.
Érdekes további szempont, hogy a kezdetben kultúrán vitatkozó nyilvánosság mára elvesztette kultúrán okoskodó jellegét és kultúrafogyasztóvá vált. Vizsgálható tehát, hogy az adott korban és helyen a kereskedelmi, reklámkérdések mennyire befolyásolják a tényleges társadalmi vitát. A Da Vinci kód című regényről (majd filmről) folytatott vita például elsősorban reklám célokat szolgált. Ha az ügyben megszólalt a Vatikán, akkor ez a vita is önkéntelenül reklámmá vált.
A netadó elleni tüntetés képei 2014 novemberéből. A magyar társadalom jelentős része úgy érezte, hogy a társadalmi nyilvánosság kereteit szűkítené a kormány a különadóval. A fej fölé emelt világító okostelefon szimbolikusan is fényt vitt a sötétségbe.
Az ókori közvetlen demokráciákban, mint például Athénban, a közösség ügyeit nyilvánosan vitatták meg. A görög polisz egyik legfontosabb közösségi tere az agora volt. Ugyanakkor a teljes társadalom nem lehetett jelen, voltak, akik kívül rekedtek a döntéshozatalon.
A felvilágosodás kitágította a nyilvánosság határait és egyre nagyobb szerepet kaptak a szalonok, kávéházak, kaszinók, a de a nyilvánosság itt sem jelentett széles tömeg, csak a társadalom egy kiváltságos csoportját.
A képen Madame Geoffrin szalonja látható a XVIII. század végén.
A L’Aurore című napilap 1898. januári számában Émile Zola Vádolom című cikkében nyíltan támadta a köztársasági elnöknél a Dreyfus-ügy igazságtalan ítéletét. A sajtót a közvélemény befolyásolására használta fel.
Miközben a szexualitásról a közbeszédben alig folyik nyílt diskurzus, addig a média sorozatban gyárt olyan műsorokat, melyek a téma egyfajta ábrázolását nyújtják. A képen a Geordie Shore című angol reality szereplői.
Mexikóban egészen máshogy viszonyulnak a halálhoz, mint az európai társadalmakban. A képen halottak napi festett koponyák láthatóak. A halál témája ott nem tabu.
Az észak-koreai diktatúra jellege pontosan megérthető a társadalmi nyilvánosság teljes hiányának tükrében. Nem csak vitatkozni nem lehet a közügyekről, hanem meghatározzák azt is, hogy egyáltalán miről lehet beszélni. A televízió (és a média egésze) szigorú állami kontroll alatt áll.
Az angol közszolgálati adó, a BBC működésének alapelve a tárgyilagosság, a semlegesség. Még Osama Bin Laden haláláról is szenvtelenül tudósítottak.
Az „arab tavasz” során a közösségi médiában szerveződő tüntetések több diktatórikus és mereven szabályozott arab államban is forradalomhoz vezettek. Nem volt véletlen, hogy a hatalom mindenütt megpróbálta blokkolni az internetet.