A média szabályozása a legalapvetőbb  emberi alapjogok egyikéből, a véleménynyilvánítás szabadságából és annak korlátaiból fakad. Nem pusztán arról van szó, bárki elmondhat bármit. A kommunikációs alapjogok halmaza ennél nagyobb. Beletartozik a szólásszabadság, a sajtószabadság, a művészi-, irodalmi alkotások létrehozásának szabadsága, a tudományos alkotás szabadsága, a lelkiismereti és vallásszabadság, a gyülekezési jog és az informáltsághoz való jog. Ezek legtöbbje szorosan kapcsolódik nem csak a médiatermék előállításához, hanem a fogyasztáshoz is, már csak azért is, mert az információcsere egy nagyobb közösségi térben zajlik.

Fontos szabály, hogy ezeket a jogokat egy demokratikus állam csak nagyon szükséges és indokolt esetben, az arányosság megtartásával korlátozhatja. A magyar jogrendszerben például csak akkor korlátozhatóak ezek a jogok, ha fennáll a köznyugalom megzavarásának indokolatlanul nagy veszélye. Mit is jelent ez a valóságban?

A véleménynyilvánítás szabadságának korlátai

A véleménynyilvánítás szabadságát korlátozni akkor szokták, ha valamely közösség vagy egyén érdeke és értéke sérül. Az előbbi körbe tartozik például a gyűlöletbeszéd tiltása, azaz nem lehet valamely közösségről gyűlölettől fűtve véleményt formálni a médiatérben, azonban itt is érvényes az arányosság, ezért például hazánkban alapvetően a közösség elleni izgatással lehet bűncselekményt elkövetni egy-egy társadalmi csoporttal szemben.

Ilyet akkor követi el valaki, ha nagy nyilvánosság előtt a magyar nemzet, illetve valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoportja, vagy a lakosság bármely egyéb csoportja ellen gyűlöletre uszít. Itt a hangsúly a tevőlegességre való felszólításon van. Amikor tehát a Charlie Hebdo francia vicclap alkotói a címlapon gúnyolódtak vallási szokásokon vagy vallási vezetőkön, akkor sem a magyar, sem az európai jogrendszer szerint nem követtek el bűncselekményt, mert a rajzok nem szólították fel az olvasókat e csoportok elleni fizikai fellépésre. Nehéz eldönteni, hogy a közösségi érdekek ilyen mértékű megsértésekor a jog vagy a jó ízlés szab-e határt a véleménynek. A lap rajzolói épp a véleménynyilvánítás szabadságának fontosságát hangsúlyozták. Azok a médiatermékek, melyek ezek kapcsán az olvasókat arra szólították fel, hogy álljanak bosszút a karikaturistákon, már nyilvánvalóan elkövették a közösség elleni izgatást.

A nemzeti jelkép megsértése

A társadalom egészét vagy egy-egy csoportját meg lehet sérteni a jelképei gyalázásával is. A jog azonban csak néhány esetben korlátozza ezt. Magyarországon például az állam címerét, zászlaját és himnuszát nem  lehet sértő vagy lealacsonyító módon megjeleníteni. Aki elégeti a nemzeti zászlót, az elköveti a nemzeti jelkép megsértésének bűntettét, különösen akkor, ha az erről készült felvételt feltölti a világhálóra. Vannak országok, ahol a zászló elégetése még belefér a tűréshatárba (USA), míg másutt az ország vezetőjéről sem lehet rosszat mondani, mert bűncselekménynek számít (pl.: Törökország).

Érdekes lehet az, hogy mi számít lealacsonyító vagy sértő megjelenítésnek. Az Anima Sound System nevű szombathelyi zenekart egy ízben a Himnusz remixeléséért jelentették fel, de a bíróság szerint ez még nem bűncselekmény, mint ahogy Dopeman átirata sem volt az. A rapper a Himnusz refrénjét emelte be egy meglehetősen trágár dalba, de a ezzel Kölcsey szövege nem sérült, csak átértelmezte a rapszöveget.

Tiltott önkényuralmi jelképek

Szigorúan tilos ugyanakkor bizonyos jelképeket használni, viselni. Ilyen hazánkban az ötágú vörös csillag, a horogkereszt, az SS-jelvény, a nyilaskereszt és a sarló-kalapács. Ezeket nem csak az utcán nem lehet hordani, a médiában sem jelenhetnek meg. Két esetben tehető kivétel: ha tudományos művekről, vagy művészi alkotásokról van szó. Egyértelmű, hogy egy történelem könyvben, vagy dokumentumfilmben nem azért szerepel a horogkereszt, hogy a náci eszméket népszerűsítse, mint ahogy nehéz úgy hiteles játékfilmet forgatni a kommunista időszakról, hogy nem tűnik fel benne a vörös csillag. Messzire vezetne annak értelmezése, hogy ennek a szabályozásnak van-e a globális média világában létjogosultsága. Amíg azonban élnek köztünk olyanok, akiket ezen szimbólumok árnyékéban kínoztak meg, hurcoltak el, addig el kell fogadnunk, hogy az ő érdekeik védelmének érdeke indokolja az önkényuralmi jelképek használatának tilalmát.

A gyermekek védelme

A közösségi érdek védelmének szempontjából a gyerekek védelme kiemelt fontosságú.

A 2010-ben elfogadott új magyar médiatörvényben rögtön az elején megtaláljuk a gyermekek és kiskorúak védelméről szóló szakaszokat. Eszerint a lineáris médiaszolgáltatásban (azaz rádió és televízió) hat különféle kategóriába kell sorolni – ezt nevezzük időbeli zónázásnak. A besorolás a médiaszolgáltató kötelessége. A legenyhébb kategóriák a hat illetve 12 éven aluliak számára sugározhatók, korlátozás nélkül. A harmadik kategóriába a 12, a negyedikbe a 16 éven felülieknek szóló műsorokat kell sorolni. Utóbbi esetében már időbeli korlátozás is, hiszen ezeket csak 21 és 5 óra között lehet sugározni, míg a 18 éven felülieknek szóló ötödik kategóriás műsorokat csak 22 órától 5 óráig. A hatodik kategóriába tartozó médiaszövegek csak gyermekek elől kódolással védett csatornákon vetíthetőek.

A kategóriákat a műsorszámok sugárzása előtt jelezni kell, illetve a magasabb kategóriák esetében piktogrammal is jelölni szükséges. A cél, hogy a gyermekek ne juthassanak olyan szövegekhez, melyek alkalmasak a fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésük károsítására. Ide tartoznak a trágár, az erőszakos és a pornográf tartalmak. A folyóiratok esetében területi zónázással találkozunk, azaz például iskolák és óvodák környékén nem lehet pornográf tartalmú újságot árusítani.

A hagyományos médiatermékek, így a magazinok, a rádió, és televízió folyamatos háttérbe szorulásával persze a hasonló szabályozások okafogyottakká válnak. A fiatalok az interneten bármilyen tartalomhoz hozzáférhetnek. Az egyes országok médiahatóságai és tartalomszolgáltató vállalatai sok mindent megtesznek azért, hogy ne lehessen a tartalmakhoz korlátlanul hozzáférni. A durván erőszakos videókat, így például a külföldi túszok lefejezéséről szóló terrorista videókat igyekeznek gyorsan eltávolítani a világhálóról.

A hangsúly mindenképpen a megelőzésre, így a tudatosabb médiafogyasztóvá nevelésre kell, hogy áthelyeződjön, a túlszabályozás helyett. 

A hatóság szerepe

A hazai média szabályozásának feladata a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságra hárul, mely 2010 óta működik. Elődje az Országos Rádió és Televízió Testület volt. A névváltozás is jelzi a média változó világát, a bővülő feladatköröket. Ez a testület nem csak a médiatörvény betartatása felett őrködik az öt tagú Médiatanácson keresztül, mely a hatóság csúcsszerve. Kiemelt figyelmet fordítanak arra is, hogy a jogszabályoknak megfelelően biztosított legyen a hazai médiában a kulturális sokszínűség és, hogy bárki hozzáférhessen a társadalom számára nagy jelentőségű eseménykehez. Ebbe a körbe tartozik például az olimpia közvetítése.

Az NMHH egyik legfontosabb funkciója a kiegyensúlyozottság követelményének figyelemmel kísérése. Tehát nem csak azt figyelik a szakemberek, hogy a valóságshow-k hősei meztelenkednek-e 21 óra előtt, hanem azt is, hogy a hírműsorokban érvényesül-e a pártatlanság és az objektivitás. 2015. januárjában (aztán 2019 elején is) azért marasztalták el a közszolgálati televízió egyik bemondóját, mert egy hírhez személyes kommentárt fűzött. Ez azonban ritkaság, mert a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság működése nem független a hatalomtól. A szervezet vezetésébe csak a kormánypárt delegált tagokat, működését az ellenzék ellenőrizni alig tudja. Az NMHH nem lépett fel akkor sem, amikor végbement a magyarországi sajtó példátlan koncentrációja (KESMA), amely – ahogy arra már utaltunk – erőteljesen torzítja a hazai médiapiac kiegyensúlyozottságát.

Önszabályozás

A médiaszolgáltatók a szigorú büntetések elkerülése érdekében saját maguk hoznak olyan belső, vállalaton belüli szabályokat, melyek egyfajta öncenzúrát jelentenek. Az Egyesült Államokban 2004 óta néhány másodperces csúsztatással sugározzák az élő közvetítéseket. Ekkor történt ugyanis, hogy a Super Bowl félidei show-műsorban Justin Timberlake letépte Janet Jackson felsőjét és néhány pillanatra látható volt az énekesnő egyik melle. Hasonlóan kínos volt, amikor egy évvel korábban Michael Moore nagyjelenete. A rendező épp az Oscar-díját vette át a Kóla, puska, sültkrumpli című filmjéért, amikor bírálni kezdte a Bush kormányzatot.

A demokratikus államokban ennek ellenére cenzúra nincs, csak utólagos büntetés. Ezekre azonban érdemes odafigyelni, mert a médiumok számára az állam biztosítja a működési engedélyt illetve a sugárzáshoz szükséges frekvenciát. A sorozatos szabályszegés akár betiltáshoz is vezethet, miként ez a Tilos Rádió esetében megtörtént egy rövid időre 2008-ban.

Ajánlott irodalom a témához:

Gálik Mihály – Polyák Gábor: Médiaszabályozás. KJK-Kerszöv 2005.