Az írás kialakulása

Ha az emberi kommunikáció nagy fordulópontjait nézzük, akkor az első az írás feltalálása Kr. e. 3300-3000 között. Erre több, egymástól többé-kevésbé független központban került sor, így Egyiptomban, Mezopotámiában, az Indus völgyében, és Kínában. Valamennyi helyszínben közös, hogy a Kr.e. 4. évezred végén formálódóban voltak a munkamegosztáson alapuló államok. Városias települések már korábban is voltak, de ezek térbeli terjeszkedése ekkoriban indult meg. Az írás alapvetően gazdasági célokat szolgált. Először a terményeket írták össze, hogy például a mezopotámiai palotagazdaságokban gondoskodni tudjanak a későbbi újraelosztásról. Csak később került sor arra, hogy a jogszabályokat írásba foglalják vagy éppen szépirodalmi műveket vessenek papírra.

A beszéd lejegyzésére többféle eljárást dolgoztak ki: fogalomjelölő (pl.: Kína), szótagjelölő (pl.: a sumerek Mezopotámiában), hangjelölő (pl.: Egyiptomban, majd Föniciában). A betűk formáját az íróeszköz és a hordozóanyag tulajdonságai határozták meg. Mezopotámiában nagy mennyiségben állt rendelkezésre agyag, melybe vágott végül náddal nyomkodtak jeleket. Így született meg az ékírás, amely tehát szótag jelölő volt. A Tigris és az Eufrátesz folyók között kidolgozott írásrendszer egyik legnagyobb erénye az volt, hogy a területet több hullámban elfoglaló újabb és újabb népek könnyen tudták a saját nyelvükre alkalmazni. Így a sumer írást átvették az akkádok, az asszírok, a gutik és a kassuk is.

Az egyiptomi írásfajták jelentősége

Az egyiptomiak a papirusznád háromszög alakú szárát vágták fel vékony lapokra, majd ezeket préselték össze. Az így létrejövő papirusztekercsekre tintával festették fel a jeleket. A fontosabb szövegeket az épületek kőfalába vésték. Innen az írás elnevetése (hieroglif = szent vésett). Mivel két erősen különböző hordozóanyagot használtak, ezért Egyiptomban több írásrendszerrel is számolnunk kell, bár a kettő egymással logikáját tekintve összefügg. Tőlük vették át az írást a föníciaiak, és ők hoztak létre először tisztán hangokat jelölő írásrendszert. A Közel-keleten élő sémi-khámi népek hangképzése eltért az indoeurópaiakétól. A föníciaiak is csak mássalhangzókat jegyeztek le, a szöveget a magánhangzókkal olvasáskor egészítették ki.

A mai abc alapja

Az ókori görögök, akik szoros kereskedelmi kapcsolatban álltak a föníciaiakkal, némi változtatással átvették az írásukat. A legfontosabb módosítás a magánhangzók feltalálása volt, azaz olyan jelek beillesztése a sorba, melyeket az eredeti abc nem tartalmazott. A Kr. e. VIII. századra megszületett a 24 betűből álló görög ábécé, mely az összes későbbi európai írásrendszer alapját képezte. Ezt vették át a rómaiak, de ugyancsak görög eredetű a szlávok által használt cirill ábécé. Előbbi a ión, utóbbi a dór írásrendszerből fejlődött ki.

Az írás jelentőségét az adja, hogy lehetővé vált időben és térben távolra üzeneteket közvetíteni. Ráadásul a leírtak pontosak maradtak, a közlő szándéka szerint. Hátránya, hogy az írás igen sokáig a hatalmon lévők monopóliuma volt. Nem tudott mindenki írni-olvasni, és az elit nem is volt érdekelt abban, hogy ez megtörténjen. Így aztán azt írták le, amit a hatalom akart és fontosnak tartott. Sok mindenről nincs írásos dokumentumunk, amiről pedig van, az egyfajta szűrőn keresztül született meg. Például az ókori történetírók (pl.: Hérodotosz, Tacitus) gyakran évszázadokkal az események után, valamilyen szemszögből írták meg művüket. Ez alól igen kevés kivétel van (pl.: Xenophón, Thuküdidész).

Szóbeliség a kultúrtörténetben

Lényeges, hogy az írásbeli kultúra mellett egészen a felvilágosodás koráig nagyon erős volt az orális kultúra, azaz szóbeliség. Az ókori Hellászban például az ifjak megtanulták szóról szóra az Iliászt vagy az Odüsszeiát. A XVIII. században a makedón hegyek között éltek olyan pásztorok, akik több napon keresztül képesek voltak az ókori eposzokhoz hasonló műveket kántálni. A szóbeliség és a korábban ismertetett népi kultúra kapcsolata tehát szoros volt (népdalok, mondókák, mesék, stb.)

A Gutenberg-galaxis

Az írott szöveg előállítása lassú volt, a sokszorosítása pedig nehézkes. A népvándorlás korában, a nem éppen rózsás közbiztonságnak is köszönhetően, a kolostorok falai közé szorult az írás. Európában általában csak vallási szövegek másolásával töröttek. Ezek a művek aztán igen ritkák és drágák voltak. Az arab világban ezzel szemben többen foglalkoztak írással és ott az ókori szerzőket is előszeretettel másolták. A minőségi ugrást a könyvnyomtatás feltalálása hozta el az 1450-es években. Addigra Európa népessége megnőtt, ezzel együtt a városok és a gazdaság szerepe is erősebb lett. A népesség, ezzel együtt a jogi illetve gazdasági ügyek számának emelkedése több írástudót igényelt. Ezt az igényt felismerve egy német feltaláló, Johannes Gutenberg szétszedhető betűkből álló nyomdagépet szerkesztett.

A Gutenberg-féle eljárás lényege

A könyvnyomtatás nem volt előzmény nélküli. Már Gutenberg előtt is ismert volt a fametszet, sőt szöveget is nyomtattak fából készül dúcokkal. Ennek az eljárásnak azonban bőven akadtak korlátai. Egyrészt lassú volt, másrészt minden oldalt egyben kellett kivésni, harmadrészt a fa fizikai tulajdonságai miatt a betűk méretét nem lehetett igazán kicsinyíteni. Gutenberg acélból metszett egy-egy betűt (patrica), melyet sárgaréz formába kalapált, létrehozva ezzel a matricát. Ebbe a negatív öntőformába aztán sokszor lehetett ólomból, antimonból és ónból álló ötvözetet önteni, létrehozva ezzel a nyomdászathoz használatos egyforma betűket. Az eljárással tetszőleges szedéstükröt lehetett előállítani.

A nyomtatáshoz az ólombetűkön kívül présre és papírra volt szükség. A későbbiekben mind a betűk, mind a nyomdagép, mind a papír minősége sokat javult, így nagyobb mennyiségben tudtak nyomtatni. A XVI. században már Európa szerte sok helyen működtek papírmalmok és nyomdák, ahol először vallási témájú műveket nyomtattak. A nyomdászat fejlődését segítette a párhuzamosan kibontakozó reformáció is, mely igényelte a nagy mennyiségű anyanyelvű szöveget. Innentől a folyamat öngerjesztő volt: a vallási műveket lehetett anyanyelven olvasni, tehát egyre többen tanulták meg ezt a „tudományt”, hogy aztán már más jellegű szövegek iránt is érdeklődést mutassanak. A XVIII. századi Nyugat-Európában már nem a Bibliák és zsoltáros könyvek tették ki a nyomdatermékek nagyobbik hányadát. A felvilágosodás korában tudományos műveket és szépirodalmat fogyasztottak az olvasók, de az 1600-as évek elejétől német nyelvterületen már több hetilapot is kiadtak.

Az információ behálózza a Földet

Az ipari forradalom XIX. századra eső szakasza átformálta a kommunikációt is. Az egyre szélesebb körben elterjedt postaszolgálat Morse távírójával konkurenciát kapott. A kábelek először a kontinenseket, majd az óceánokat is behálózták. Az 1860-es évekre az információ minden korábbinál gyorsabban áramlott a földön. Megnőtt a hírek szerepe, melyekre egyre nagyobb lett az igény. Vállalkozások jöttek létre, melyek legfontosabb funkciója az érdekes események összegyűjtése, hírré formálása és továbbítása lett (hírügynökségek).

Ezzel párhuzamosan fejlődött a nyomdaipar is. Először a nagy nyomtatási sebességet lehetővé tevő rotációs eljárás terjedt el. Ezekben a gépekben nem ívekre, hanem papírtekercsekre nyomtatnak rendkívül gyorsan és csak a végén vágják össze a papírt. Az automata szedőgépek üzembe állításával aztán elindulhatott a sajtótermékek igazi tömegtermelése. Az 1880-as évek Egyesült Államában már volt olyan napilap, mely egymillió olvasóhoz jutott el nap, mint nap.

A bulvársajtó kialakulása

Mivel a célközönség szélesedett, ezért a feldolgozott témáknak is idomulniuk kellett a fogyasztók iskolázottságához, érdeklődéséhez. A nagy formátumú, kávéházakban olvasott újságok mellett létrejött a kisebb, könnyebben kézbe vehető, például villamoson is olvasható tabloid formátum. Ilyen méretű papírra olyan újságokat kezdtek nyomtatni, melyeket az utcán (sugárút – boulvard) árultak rikkancsok. Innen az újság elnevezése: bulvár vagy tabloid. A járókelők akkor vettek ilyen napilapot, ha az felkeltette érdeklődésüket, ehhez pedig naponta szállított szenzációkra volt szükség. A bulvármédia harsány, köznapi. Legfontosabb témáit a rendkívüli emberek hétköznapi dolgai illetve a hétköznapi emberek rendkívüli dolgai jelentik.

A rádió aranykora

A XIX. század végére a nagyvárosok lakossága a bulvár újságok és a ponyvairodalom (pl.: krimik) olvasása mellett moziba is járhatott. Erről, illetve a filmről korábban már volt szó. A századfordulón feltalált vezeték nélküli jeltovábbítás új korszakot nyitott.

A rádiózás fontos állomás a média történetében, hiszen egy olyan tömegmédiumról van szó, mely nagyon gyorsan tud nagyon nagy tömeghez szólni. A rádióhallgatóknak nem kell ahhoz ismerniük egymást, hogy a közös műsor hallgatása okán egyfajta közösségként definiálják magukat. Példaként szokták emlegetni, hogy az angol nemzet voltaképp a BBC adásait hallgatva született meg. De az új tömegmédium közösségformáló ereje a családban is érvényesült, hisz a közös rádióhallgatás része lett a mindennapoknak.

A rádiótechnika már az első világháború előtt is ismert volt, de az igazi fejlődést az első világégés hozta el. A háború alatt természetesen szó sem lehetett polgári rádiózásról, viszont az erőteljes technikai fejlődés azt eredményezte, hogy a béke beköszöntével a korábban katonai eszközöket gyártó cégek nem tudták eladni termékeiket. Érdeklődésük a civil szféra felé fordult. Rájöttek, hogy az emberek csak akkor vesznek rádiót, ha műsort is kapnak mellé. Az 1920-as évek elején aztán begyorsultak a folyamatok és kialakult két igencsak eltérő modell, mely aztán a televíziózásra is hatással volt.

A kereskedelmi rádiózás amerikai változata

Az amerikai modell tisztán piaci alapon kezdett működni, azaz az államnak nem volt beleszólása a műsorba. 1921-ben még csak 50.000 készülék volt a háztatásokban, egy évvel később a számuk elérte az egymilliót. Ezt a hallgatói létszámot nagyon sok kisebb-nagyobb rádióadó szolgálta ki, számuk 1923-ban meghaladta a 600-at. Az adók bár függetlenek voltak, elég gyorsan kialakult a networking, azaz hálózatokba tömörültek. Ennek az üzleti modellnek az élharcosa az NBC és az CBS voltak, de a negyvenes évek közepére a piacon jelen volt már az ABC is (mellettük 900 független adó). A hálózatok lényege, hogy a műsoridő egy részét megosztják egymás között, pontosabban a hálózat tagjai a nap egyik felében saját műsort sugároznak, de a másik felében a központi tartalmat közvetítik.

A rendszer sikerességéhez hozzájárult, hogy a sok hallgató vonzotta hirdetőket. Az éppen ekkoriban formálódó reklámipar ráharapott a lehetőségre és a műsorok szponzorálásával vagy egyéb termékelhelyezéssel támogatták a műsorok elkészítését. Ezzel létrejött a kereskedelmi média modellje, melyben alapvetően azért készítenek műsorokat, hogy profitot termeljenek.

Új műsortípusok

Tovább növelte a rádióhallgatók számát, hogy a hálózatok híres komikusokat szerződtettek, akik az országos sugárzás révén egy csapásra még híresebbek lettek. A kereskedelmi rádiók szórakoztató jellegét tovább erősítette a folytatásos rádiójátékok megjelenése. Az alapvetően női hallgatóknak szóló melodramatikus hangjátékok első támogatói – a célközönség miatt – a nagy háztartási kellék gyártók voltak, mint például a Procter&Gamble. Mosószert, fogkrémet és szappan reklámoztak a műsorok közben, ennek köszönhetően a rádiójátékok ezen típusát hamarosan már szappanoperának hívták (közkeletű elnevezéssel: soap). Az 1930-as években már komoly stábok dolgoztak azon, hogy miként lehet minél gyorsabban és hatékonyabban rádiós szappanoperákat gyártani.

Világok harca

A new york-i Broadway híres rendező-színésze, a későbbi filmrendező Orson Welles például párhuzamosan több rádiójátékban szerepelt. Azért, hogy egyik stúdióból biztosan elérjen a másik felvétel helyszínére, rendszeresen mentőt hívott és azzal vitette magát. Mellesleg a teljes színtársulata (Mercury Theater) szappanopera szereplésből egészítette ki jövedelmét. Ők voltak azok, akik Welles irányításával 1938. október 30-án feldolgozták H. G. Wells Világok harca című sci-fi regényét. A rádiójáték olyan hiteles lett, hogy több államban valóban látni vélték a földet elözönlő marslakókat. Több helyen még a Nemzeti Gárdát is kihívták. A műsorból annak ellenére lett botrány, hogy többször elmondták közben: mindez egy kitalált történet. Az eset jól jelzi, hogy a rádió hatása az 1930-as években óriási volt.

A Welles-féle rádiójáték egy érdekes dramaturgiát követett. Tulajdonképpen ez tévesztette meg a hallgatóságot. A hitelességet úgy érték el, hogy olyan rádiójátékot készítettek, mely kísértetiesen emlékeztetett a rádió műsorstruktúrájára. Bejátszottak egy zenét, majd megszakították a műsort, hogy bejelentsék: csillagászok furcsa jelenséget figyeltek meg a Marson. Ezek után különféle zenékkel és rádiójátékokkal folytatódott az adás, hogy közben újra és újra informálják a közönséget a marslakók érkezéséről. A hír és a fikció olyan mértékben keveredett, hogy a dolog abszurditása ellenére is tömegek bedőltek a csalásnak. Ezzel elérkeztünk a rádióműsorok másik nagy csoportjához: a hírműsorokhoz. Ez a műsortípus csak 1933-ban jelent meg, mivel addig a hírügynökségek csak a komolynak tartott nyomtatott sajtóval álltak kapcsolatban. A rádióhálózatok azonban nagyon hamar megszervezték saját hírforrásaikat, olyannyira, hogy a második világháború idejére a CBS már a világ második legkiterjedtebb hírhálózatával rendelkezett. Számtalan városban voltak irodáik.

Az európai rádiózás fejlődése

Az rádiózás – és később a televíziózás – európai modellje eltér az észak-amerikaitól. A gyökerek annyiban közösek, hogy itt is elsősorban rádiókészülék gyártók kezdtek műsorokat készíteni, de az állam minden európai országban hamar átvette az irányítást. Nagy-Britanniában a BBC 1923-ban mint magánvállalkozás jött létre, de 1926-ra közhasznú társasággá alakították, melynek tulajdonosa voltaképp az állam, az igazgatóját a kormány nevezte ki (és nevezi ki ma is). A BBC követendő lesz a későbbiekben, mert egy mindenki számára hozzáférhető, objektív, tényszerű tájékoztatást kínáló adóvá alakították. Az angol modellben lényeges, hogy a szórakoztatás mellett az oktatás és az informálás is fontos funkcióként jelenik meg. Ezzel létrejött a köz szolgálatába állított médiamodell, melyet közszolgálatinak hívunk. A BBC nem reklámbevételekből, tartja fenn magát, hanem minden rádiókészülék tulajdonos évi adót fizet a készülék használata után. Ezért is szükséges, hogy az adás mindenkihez szóljon.

A német modell nagyon hasonlóan indult az angolhoz. A kezdeti piaci szemléletet a közösségi érdekek szem előtt tartása váltotta fel. Magas volt a szigorúan ellenőrzött kulturális, oktató és tájékoztató műsorok száma, de hamarosan a weimari köztársaság egymással versengő politikai pártjai is megtalálták az új médiumot. Politikai témájú műsorok számának emelkedése, majd a náci párt hatalomátvétele egyértelművé tette, hogy a rádió kiváló eszköze a hatalom propagandájának. Ezt az 1930-as évek valamennyi európai diktatúrájában ugyanígy értelmezték.

A duális médiamodell létrejötte

Természetesen Európában is indultak kereskedelmi rádiók. Ilyen volt az 1920-as évek közepén megszülető Radio Luxemburg, mely például Angliába is sugárzott. Azt a médiamodellt, melyben egy államon belül mind kereskedelmi, mind közszolgálati adók működnek, duális médiamodellnek nevezzük. A duális modellben, mint ahogy a média szabályozásánál látni fogjuk, az állam jogszabályokkal igyekszik egyfajta egyensúlyt teremteni. A profitorientált és a közszolgálati rádiók mellett alapvetően az Egyesült Államokban kialakult még egy köztes típus, ez a non profit vagy közösségi média. Ezek olyan adók, melyek egy-egy szubkultúra, vagy egyetem igényeit kívánják kiszolgálni. Kereskedelmi reklámokból, adományokból tartják fenn őket. A cél nem is a minél nagyobb hallgatottság és az ebből fakadó bevétel, hanem a tartalomszolgáltatás.

Rádiózás az internet korában

Az ezredfordulót követően megváltoztak a rádióhallgatási szokások, ehhez idomulva a rádiók tartalomkínálata is átalakult. Az egyre kisebb közönség egyre több zenét hallgatott, az egyéb műsortípusok háttérbe szorultak, vagy teljesen eltűntek (pl.: rádiós sorozatok). Másrészről csökkent az országos adók jelentősége. Speciális tartalmak egyre inkább online (webes) rádióadók kínálnak, melyek olcsóbban működtethetők, hiszen nem kell frekvenciát vásárolni az államtól.

Végezetül fontos utalni a podcast műfajára, mely online meghallgatható, letölthető hanganyagot, beszélgetést jelent. A fogalom 2004-ben született meg, az iPad és a broadcasting szavak összevonásával. A podcast folytatásos műfaj, melynek epizódjaira fel lehet iratkozni, így a hallgató nem marad le a legújabb adásról. A műfaj jelentősége és hallgatottsága, ezzel együtt jövedelmezősége óriásira nőtt az elmúlt évtizedben. Például Lance Armstrong, a doppingügybe bukott egykori remek kerékpárversenyző 2020-ban több pénzt keresett a Tour de France alatt futó napi podcast-jával, mint korábban a versenyzéssel.

A televízió kora

Kevésbé közismert, hogy a televízió majdnem egyidős a rádióval, a rendszeres tévéadásokig viszont húsz évek kellett várni. A televízió kifejlesztésén többen dolgoztak. Komoly eredményeket ért el Philo Farnsworth, de a tőkeerős Westinghouse céggel szemben alulmaradt. Az első használható készüléket a nagyvállalat Oroszországból emigrált mérnöke, Vlagyimir Zvorikin készítette 1923-ban, azonban ebben a korai időszakban még gondot okozott a nagy mennyiségű információ továbbítása.

Az USA mellett kutatások indultak Angliában és Franciaországban is. Ennek köszönhetően több különféle szabvány alakult ki a kép arányaira és a kép felbontására vonatkozóan. Az USA-ban és Japánban az NTSC szabványt fogadták el, mely 525 sorból hozza létre a képet. Angliában a 405 soros képet, Franciaországban a 829 sorosat (Secam rendszer), az NSZK-ban a 625 sorosat használták. Az 1960-as évek elején a legtöbb európai ország az utóbbit fogadta el, a kelet-európai országokban és több afrikai országban viszont a Secam rendszer terjedt el.

A televíziós piac modellje

Hasonlóan változatos képet mutatott a televízió kulturális modellje. Mivel a tévé és a rádió az 1980-as évekig ádáz harcot vívott a fogyasztókért, ezért nem meglepő, hogy a kiindulópont a rádiós modell volt. Az Egyesült Államokban vált először tömegmédiummá a televízió. Itt a nagy rádióhálózatok építették ki a televízió hálózatokat, melyek kereskedelmi alapon működtek. Az 1950-es évek elején az amerikai háztartásokban mindössze 3 millió készülék üzemelt, a számuk egy évtized alatt 57 millióra nőtt. Ez a növekedés vonzotta a hirdetőket, a televízió nagy üzletté vált. Itt is megjelent a sztár-rendszer, bár a nagy filmsztárok nem vállaltak televíziós szerepet. A televízió kitermelte a saját hőseit.

A legnépszerűbb műsorok közül ki kell emelnünk a sorozatokat és a vetélkedőket. Utóbbiak, azaz a kvízműsorok voltak az 1960-as évek legnézettebb műsorai. Egyébiránt ez a műsortípus is a rádióból érkezett. A nézettség érdekében a televíziók attól sem riadtak vissza, hogy manipulálják a műsoraikat. Ez persze nem mindig maradt titokban. Charles Van Doren, egy fiatal keleti parti egyetemi tanár 1959-ben csalással megnyerte az NBC vetélkedőjét. A csalást a nézettség maximalizálása érdekében a televíziótársaság szervezte. Az új médium jelentőségét jelzi, hogy az ügyben állami vizsgálat indult, de végül nem vezetett eredményre, mert nem akarták, hogy az amerikai közvélemény bizalma meginogjon a közvéleményben.

A televízió növekvő szerepét jelezte egy másik ügy, melyben a CBS televízió See it now című műsorának készítői és az USA egyik legerősebb szenátora McCarthy mérte össze az erejét. A szenátor az 1950-es évek elején a kommunizmus ellen küzdött. A küzdelemben mindenki gyanús volt, még azok is, akiknek semmi közük nem volt a kommunizmushoz. Egy ilyen katona ügyének bemutatása során a közvélemény a kormányzati nyomás ellenére a csatorna mellé állt, sőt a televízió hozzájárult McCarthy szenátor bukásához. A televízió az 1960-as évekre tehát a társadalmi nyilvánosság egy fontos színtere lett.

Az európai televíziózás helyzete

Európában a rádióknál megismert duális modell alakult ki. Elsőként az állam által felügyelt közszolgálati adók jelentek meg, melyek színvonalas és hasznos műsorokat kívántak sugározni. Mivel az adások sugárzásához szükséges frekvenciák állami tulajdonnak számítottak (és számítanak ma is), ezért a szabályozás sokáig az állam kezében maradt. Az európai helyzet abban is eltért az USA-tól, hogy itt csak az 1970-es évek közepétől használták igazi tömegek a televíziót.

Az 1970-es évek közepén azonban változás indul meg a televíziózásban. Az USA-ban egyre több kábeltelevízió illetve megjelennek az első műholdas adások. Ezzel a nagy földi sugárzású hálózatok jelentős konkurenciát kapnak. Az új típusú csatornák gyakran tematikus alapon működnek így például a világ első tisztán sportot kínáló csatornája az ESPN. Európában a nézettséget tekintve először felzárkóztak az állami csatornák mellé a kereskedelmi adók, majd hamarosan le is hagyták azokat. Rendkívül megerősödött Angliában az ITV, a Channel 4 és a SKY, Franciaországban a Canal Plus, Olaszországban a Canale 5, az NSZK-ban RTL és a SAT1 – hogy csak a legfontosabbakat említsük.

Az új típusú televíziózás egyik kidolgozója a brazil Globo nevű csatorna volt, ahol az 1970-es években kezdtek el széles közönségnek szánt, napi gyártású szappanoperákat előállítani. A legnépszerűbb sorozatok a kor legfontosabb társadalmi kérdéseire reflektáltak. A készítők folyamatosan nyomon követték a nézői reakciókat. Az így nyert tapasztalatokat, véleményeket a történet bonyolítása során felhasználták. A Globo és a hozzá hasonló kisebb társaságok igyekeztek mélyen beágyazódni a brazil társadalom szövetébe. Annak ellenére, hogy ez a modell nagyrészt egy katonai diktatúra keretei között formálódott, a világ más pontjain is hatékonyan működött.

A neotelevíziózás és a műsorfolyam

Ezt az átalakulási időszakot (Umberto Eco nyomán) szokás neotelevíziózásnak is emlegetni. Míg a kezdetben kialakult modell a szórakoztatás, tájékoztatás és ismeretterjesztés hármas funkciója mentén szerveződött és jól szervezett volt, addig az új modell rendszertelenebbnek tűnik, mivel ez a három funkció nem különül el élesen egymástól. Egyazon műsor egyszerre informálhat és szórakoztathat, sőt kínál ismereteket is. Az első modellben nagyon fontos volt, hogy a néző tudta melyik műsorsávban milyen tartalmat talál. Az új típusban inkább műsorfolyammal (fluxus) szembesülünk.

A televízió eleinte paternalista (atyáskodó) jellegű volt, ami azt jelenti, hogy felülről eldöntötték, hogy mire van a nézőnek szüksége, mi érdekelheti, mi a hasznos a számára. Az új típusú televíziózás a fogyasztási igényekkel is számot vet és sok témát vesz át a mindennapi életből. Elegendő csak a talk showkra gondolni, melyekben hétköznapi szereplők osztják meg életüket a nagyközönséggel. A műsorfolyamban egyre inkább összekeveredik a privát és a hivatalos, a fontos és a jelentéktelen.

A műsorokban egyre nagyobb szerepet kap az interaktivitás (betelefonálás, szavazás). A neotelevízió egyik legfontosabb sajátossága, hogy a televíziózás egyre inkább elvesztette ismeretterjesztő és tájékoztató funkcióját és a szórakoztatás dominanciája érvényesül. A tematikus csatornák túlsúlya pedig okafogyottá tette az univerzális adókat. A néző egyszerűen az őt jobban érdeklő műsorra kapcsol.

Az új televíziózás kulcsszereplője a félig újságíró és félig szórakoztató műsorvezető. A politikai műsorok kikerülnek a főműsoridőből és helyüket a valóságshow-k, tehetségkutató műsorok, sorozatok foglalják el.

Az 1980-as évektől a háztartásokban megjelentek a videó lejátszók és a számítógépek, melyek új szórakozási formákat kínáltak. A rádió korábbi szerepét szinte teljesen elvesztette, de mára televíziózás hagyományos formái is válságba kerültek.

Elektronikus médiumok új generációja

A média történetében komoly változást hozott a személyi számítógép megjelenése és tömeges elterjedése az 1980-as évek elején, illetve ezek hálózatba kapcsolása az 1990-es évek közepétől. A számítástechnika fejlődése a II. világháború után indult meg és ebben az időszakba fejlesztették ki az internet elődjét is, de ezek használatához még szakemberekre volt szükség. Az igazi változást az az elgondolás hozta el, miszerint a képernyő grafikus eszközökkel kommunikáljon és legyen egyfajta interaktivitás a felhasználóval.

Az elmúlt harminc évben a számítógép használat sokat változott. A készülékek egyre kisebbek lettek és teljesen mobillá váltak. Magunkkal vihetjük mindenhova őket, sőt a korábban elkülönült funkciójú gépekbe is beépültek: televízió, autó, telefon, óra, stb. Emellett sokat gyorsult az információfeldolgozás mértéke is, így korábban sose gondolt funkciók lettek hétköznapiak. Ilyen a virtuális valóság megjelenése (pl.: számítógépes játékokban).

Ezekről a későbbiekben még lesz szó. Itt azonban szólnunk kell azokról a vitákról, melyek a televízió jövőjét illetik. Sokak szerint a televízió meghatározó társadalmi szerepe már a múlté, a fiatalabb korosztály tagjai alig néznek televíziót. Ebben sok igazság van, ugyanakkor tény, hogy bizonyos műsortípusok, például a tehetségkutatók még mindig nagyon népszerűek a fiatalok körében.

A médiakonvergencia jelensége

Alapvető változásokat hozott a különféle médiumok teljes digitalizálódása, mellyel a korábbi határok feloldódtak. Az internet segítségével az üzenetek fluiddá válnak és egyik médiumból „átfolynak” egy másikba. A műsorfolyam már nem csak a televízió esetében értelmezhető, hanem a teljes médiára igaz. Ezt a jelenséget médiakonvergenciának hívjuk. Ebből a nézőpontból szemlélve értelmet nyer az a gondolat, mely szerint a televízió győzedelmeskedett az internet felett. Nem csak arról van szó, hogy az interneten fogyasztott tartalmak egy jelentős hányadát olyan médiavállalkozások állítják elő, melyek alapvetően a hagyományos médiapiac szereplői (filmstúdiók, televíziós társaságok), hanem arról is, hogy az interneten megtekintett tartalmak javarészt a televízióból ismert narratívákra épülnek.

Elegendő a sorozatokra gondolni, melyeket ma alapvetően VoD (Video on Demand) szolgáltatók állítanak elő. A szolgáltatás lényege, hogy a műsor egy központi szerveren van tárolva, a felhasználó pedig onnan választ az igényeinek, érdeklődésének, szabadidejének megfelelően. Az eljárás úttörőtőit (Netflix, Spotify) olyan cégek követték, mint az HBO, a Disney (Hulu), az Amazon, az Apple vagy épp a Youtube.

Nagybetűink a kőbe vésett római feliratokból származnak.

A középkorban is még kézírással sokszorosították a könyveket, mint a gazdagon díszített, Kálti Márk által írt Képes krónikát. A hordozóanyag a pergamen, azaz állatbőr volt, mely nevét a gazdag és könyvtáráról híres hellenisztikus városról kapta.
Az egyedi könyv persze ritka és drága volt.

A személyi számítógépek létrejöttét az elektrotechnika miniatürizálása tette lehetővé. A képen látható Apple II PC már tömeg-terméknek számított az 1970-es évek végén. Összesen 15 millió darabot adtak el belőle. Elődjéből mindössze ötvenet.

2014-re a számítógép a karórába költözött és nem létezhet internetkapcsolat nélkül. Teljesítményben, tudásban és a funkciók bőségében messze felülmúlja az első személyi számítógépeket.

Ajánlott irodalom a témához:

Barbier, Frédéric, Bertho Lavenir, Catherine: A média története. Osiris Kiadó, Budapest, 2004.