Az internet létrejötte

Az internet rövid története az 1960-as években kezdődött. A nyugati országok, elsősorban persze az USA olyan hálózat kiépítésén dolgozott, mely képes összeköttetést létesíteni a nagy egyetemi számítógépek között. A közvetlenül a kormány alá rendelt ARPANET egyaránt szolgált oktatási és katonai célokat. A hozzá hasonló különféle amerikai, angol és francia hálózatok kereskedelmi célú használata egészen az 1990-es évekig tiltott volt. Az ismert anekdota szerint a kutatók az üresjáratokat privát üzenetek továbbítására is használták, ezzel megszületett az elektronikus levelezés. A különféle hálózatok összegyúrása az 1980-as évek elején kezdődött és nagy könnyebbséget jelentett, hogy a katonai hálózatot leválasztották a civilről, megnyitva ezzel a lehetőséget a széles körű kommunikáció felé.

Az elektronikus hálózat, azaz az internet nagy előnye, hogy nem egy központból haladnak az információk a végpontok felé, hanem az egyes host-ok, végpontok egymással vannak összeköttetésben. Az internetet úgy alkották meg, hogy képes legyen átvészelni egy komolyabb katonai csapást is.

Az Internet, ahogy mi megismertük

Az internet, mint közösségi hálózat történetében az igazi áttörést a World Wide Web megjelenése jelentette 1990-ben. A svájci CERN kutatója, Berners-Lee megalkotta a http nyelvet és az első böngészőt, illetve az ezeket kiszolgáló szervert. A világháló szervereken elhelyezett oldalakból áll, melyek szabadon hozzáférhető információkat tartalmaznak. Ezek az információk sok-sok hivatkozást hordozhatnak, azaz egymás felé mutatnak, megkönnyítve ezáltal az információkhoz való hozzáférést  – ezt a hivatkozásrendszert nevezzük hipetextnek. A www 1993-ban vált nyilvánossá, hamarosan megjelentek az első böngészők és az információk tömegessé válásával a keresőprogramok (Yahoo, Altavista, Lycos, majd a mindegyiknél hatékonyabb Google) is.

Az internetes kommunikációnak hamarosan sokfajta formája alakult ki az interperszonálistól, a csoportoson át a tömegkommunikációig. Míg az e-mail és a chat inkább személyközi kommunikáció, a levelezőlisták és a zárt közösségi oldalak inkább csoportos formát képeznek, addig a www, majd a web 2.0 egyértelműen tömegkommunikációs formák. Azt is kijelenthetjük, hogy az internet viharos gyorsasággal vált társadalmi jelenséggé, kialakítva saját nyelvezetét (pl.: emotikonok) és szabályrendszerét.

A tartalmak cseréje

A tartalom rohamos bővülése már az 1990-es évek közepén a fejlődés motorját jelentette. Az egyszerű szöveges tartalmak mellett elterjedtek a képfájlok, majd a hanganyagok és a videók. Szükségessé vált az információ nagy tömegű digitalizálása, illetve digitális előállítása. Elegendő csak az analóg fényképet viharos sebességgel felváltó digitális fényképezésre utalnunk. A legális formák és az üzleti vállalkozások mellett már az 1990-es években megjelentek a hagyományos szerzői jogot megkérdőjelező (vagy inkább átlépő) peer to peer (p2p) kommunikációs formák. A Napster és a hozzá hasonló szoftverek lehetővé tették az otthoni tartalmak szinte anonim megosztását. Az internetet használó világ egy része fájlokat cserélt, előbb a Napsteren, majd hub-okba rendezve, végül a mindegyiknél működőképesebb módon: torrenteket letöltve. Szükségessé vált az információk összetömörítése azért, hogy a hálózatot túlságosan ne terheljék le. Ennek aztán három következménye is lett.

Egyrészt a jogtulajdonosok keményen kezdtek fellépni az illegálisan cserélt tartalmakkal szemben, kialakítva az internet sötét voltáról szóló legendát, mely szerint a felhasználók magányukban nem csinálnak más, mint lopott zenéket hallgatnak és pornót néznek. Másrészt létrejöttek a mára már szabvánnyá váló tömörítő eljárások, így az mp3, mp4 és a divx is. Ennek a  későbbiekben lett komoly szerepe, mert ezek a formátumok csakhamar beköltöztek a telefonokba, autókba, órákba, stb. A nagy kommunikációs cégek a letöltésre alapozott üzleti modellt alakítottak ki (Spotify, Netflix, stb.)

A harmadik következmény pedig a szupergyors hálózatok kiépítésének igénye és üzleti sikeressége lett.

Részvétel a tartalom előállításában

A következő lépcsőfokot a web 2.0 megjelenése jelentette. A fogalmat 1999-ban használták először és azokra a szolgáltatásokra vonatkoztatták, melyek a közösségre építenek. A virtuális közösség tagjai nem feltétlenül ismerik egymást, ennek ellenére közösen állítják elő a tartalmat, megosztják egymással az információkat. A web 2.0 azért jelent forradalmi változást, mert a kommunikáció hosszú történetében először fordul elő, hogy a felhasználó birtokolja az információkat. Bárkiből adó, sőt szakértő válhat egy tömegkommunikációs szituációban – ez a részévételi kultúra, melyről korábban már volt szó.

Elegendő feltölteni egy képet vagy videót valamely tartalommegosztó szolgáltatásra. Hozzá kell azonban rögtön tennünk azt is, hogy a szolgáltatók kezébe (pl.: Facebook, Google, Flickr, Twitter, Dropbox, stb.) óriási hatalom kerül, mert nem csak a felhasználók által átadott információk közlésében vesznek részt, hanem azokat kielemezve túlságosan sokat tudnak a felhasználókról. Az internetezők ugyanakkor olyan kritikus tömeget is jelentenek, melyek kikövetelik az átláthatóságot (pl.: Wikileaks-botrány). A civil kontroll újraértelmezése mellett fontos, hogy az internet fejlődését alapvetően befolyásolják a felhasználói igények. Ezért egy-egy jó ötlettel könnyű nagy üzletet csinálni a virtuális térben: így indult a Facebook és a Youtube éppúgy, mint a Twitter.

A digitális képek kora

Vegyük röviden sorra, mi jellemzi a részvételi kultúrát, melyben a felhasználók már egyáltalán nem passzív befogadói az üzenetnek, inkább alakítói a körülöttük zajló folyamatoknak. Sokan nevezik úgy is az elmúlt két évtizedet, mint új képkorszakot, mivel az információcsere a kezdeti hipertextről fokozatosan az állóképek, majd a mozgóképek felé mozdult el. Ma már bárkinek lehet filléres készüléke, mellyel ha fényképet, filmet vagy akár animgif-et állít elő, egyetlen mozdulattal megoszthatja azt. Képekkel üzenünk egymásnak, videókkal mutatjuk be milyen volt a családi ünnep.

A kamerák miniatürizálása révén a készülék bárhol és bármikor képes felvételt készíteni. Veszélyt jelent azonban, hogy a képek és filmek kezét hamar elengedjük, lehetőséget biztosítva arra, hogy bárki felhasználja azokat. A nyaraláson a gyerekekről készült családi fotók könnyen a pedofilokhoz kerülhetnek, a potenciális betörők pedig nem csak azt nézhetik meg a közösségi oldalakon, hogy miként néz ki a lakásunk, de azt is, hogy éppen hol tartózkodunk. A képekkel történő kommunikáció másik árnyoldala, hogy a képeknek ma már végtelen tömege van. Sok a jó kép és mozgókép, de még több a vacak. Közös mindben, hogy az új tartalmak hamar felülírják őket. A képek dzsungelében éppoly nehéz eligazodni, mint a honlapok között.

A képek és mozgóképek széles körű elterjedésével a médiaszövegek hibriddé váltak, azaz az üzenet egy szövegen belül sokféle formájú lehet.

Közelség és távolság a kortárs médiakörnyezetben

A közösségi médiát alapvetően különbözteti meg a korábbi kommunikációs lehetőségektől, hogy nagy fokú interaktivitásra épít. Láthattuk korábban, hogy a kommunikáció tömegessé válásával az egy adó, sok vevő modellje jött létre. A vevők visszacsatolásai igen korlátozottak voltak, bár időről időre megpróbálkoztak például a televíziós műsorok interaktívvá tételével. Az internet esetében azonban azonnali és széles körű interakcióra nyílik mód. Nem csak online chatelhetünk, hanem hozzászólhatunk az internetes cikkekhez, televíziós műsorokhoz. Gyakori jelenség, hogy a cikkekben meglévő tartalmi, vagy nyelvtani pontatlanságokat a hozzászólók javítják ki, vagy épp ők adnak új témákat az újságíróknak. Ma már elképzelhetetlen egy sportközvetítés a sportolók, vezetők, edzők, netán épp a rajongók különféle üzeneteinek ismertetése nélkül.

Globális hálózatok

A globalizáció világfalu elmélete szerint a bolygó fejlettebb fele, vagy talán egésze a közlekedés és az információcsere forradalma miatt összezsugorodott. A hírek sosem látott sebességgel érnek körbe a glóbuszon, egy lokális probléma villámgyorsan globálissá válik, mint a koronavírus.

A hálózatosodással nem csak a kommunikáció határai csökkentek. A közösségi oldalak sosem látott kapcsolódási lehetőségeket kínálnak a felhasználók számára. Időnként feltehetjük magunknak a kérdést, hogy vajon hány kézfogásnyira vagyunk a világ vezető politikusaitól, hírességeitől? A virtuális térben bármelyikük személyes ismerősünk lehet. Persze a virtuális profiljukat nyilván egy szakember gondozza, de eszerint is csak néhányan állnak köztünk. Ha van egy ismerősünk, akinek ismerőse a helyi polgármester, akinek ismerőse a miniszterelnök, akkor már Európa vezetővel kerültünk közeli kapcsolatba. Mindez ötven évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna.  Ám ez a virtuális kapcsolat önmagában nem sokat ér, tehát nem feltétlenül erősíti a demokratikus berendezkedést. A hálózati kommunikáció kölcsönösség helyett gyakran egyoldalú.

A médiaeszközök személyre szabhatósága

A közelmúltban nagy áttörést jelentette az eszközök mobilizációja. A technológia fejlődés és a felhasználói szokások változásával az okoseszközöket bárhova magunkkal vihetjük. Az asztali számítógépekkel szinte egyenértékű tudást biztosító eszközök elférnek a tenyerünkben. A világ nagy részén nem csak telefonos mobilhálózat van, hanem mobilinternet is, sőt sok helyen ingyen adják a wifi hozzáférést. A mobilizáció megkönnyíti a kommunikációt, de az okoseszközökön keresztül bárhová követhetőek vagyunk. A napunk minden percét képesek a szolgáltatók rekonstruálni: hol jártunk, mi tetszett, hol vásároltunk, kivel beszéltünk, stb. Ez kétség kívül nagy negatívum, de úgy tűnik a felhasználókat jobban érdeklik a vélt előnyök, mint a tényleges hátrányok.

Gyakori felvetés a közösségi médiával kapcsolatban, hogy a virtuális közösségekhez csatlakozó, a nem reális térben aktív felhasználók elveszítik személyiségüket vagy szándékosan öltenek fel másik személyiséget. Ma már egyre világosabb, hogy az internet nem képes teljesen elrejteni senkit. Másrészről pedig a szerepjáték ősidőktől fogva fontos vágy. A virtuális terekben ez a vágy könnyebben élhető meg, mint a valóságban. Nem véletlen, hogy a szerepjátékra épülő videójáték-ipar ma már jóval nagyobb forgalmat bonyolít, mint a filmipar. Egy-egy jól sikerült játéknak több százezer online, hálózatba kapcsolt játékosa lehet egyszerre, akik egy közös célért vagy épp egymás ellen küzdenek.

A játékfüggőség kétség kívül destruktív jelenség, de az ezzel kapcsolatos morális pánikok felnagyítják a jelenséget. Egy fogyasztói társadalomban több a televízió függő, mint a játékfüggő, és sok országban még több az alkoholfüggő.

Jól látható folyamat az is, hogy a tömegkommunikáció hagyományos formáinak átalakulása, a közösségi virtuális terekben való aktív jelenlét és a korszerű eszközök térbeli mobilizációja után a következő lépés a valóság virtuális térbe történő kiterjesztése lesz. Már több mint egy évtizede dolgoznak azon cégek, hogy olyan eszközöket hozzanak létre, melyek nem csak a hagyományos multimédiás csatornákat használják: azaz nem csak szöveggel, képpel, filmekkel és hangokkal tudunk majd kommunikálni. Az érintőképernyő már egy lépés volt efelé, mert az emberi kéz újfajta információbeviteli lehetősége felé nyitotta meg az utat. Képzeljük miféle változást hoz majd, ha a virtuális térben megjelenő dolgokat megérinthetjük, felemelhetjük, elfogathatjuk, stb. Azáltal, hogy a számítógépet ma már akár hanggal is vezérelhetjük, illetve a készülék kamerája figyeli a szemmozgásunkat, az interaktivitás új értelmet nyer.

Hamarosan nem csak egymással, hanem a virtuális valóság virtuális szereplőivel is interaktív kapcsolatba kerülhetünk. Ami a XX. század elején és közepén készült tudományos fantasztikus filmekben elképzelt valóság volt, rövidesen megélhetővé válik.

Szelfibottal készít önportrét egy hong kong-i fiatal az egyik felhőkarcoló tetején. Életünk minden pillanat digitalizálható…

Számítógéppel játszani nem csak otthoni, magányos tevékenység. Az online játékososok különös, óriási közösséget alkotnak.

Ma már semmi különleges nincs abban, ha egy sportközvetítés legfontosabb feliratai között feltűnik egy-egy twitter bejegyzés. Az interaktivitás a a televíziózásban is utat tör magának.

A fukushimai atomerőmű egy földrengést követő tsunami miatt robbant fel 2011. márciusában. A detonációt a világ minden táján élő adásban láthatták a tévénézők. Ma már szinte minden fontos eseményről készül felvétel, ami gyakorlatilag azonnal elérhető lesz a világhálón.