f17

Tendenciák a kortárs filmművészetben

A realizmus két válfaja

A filmtörténettel foglalkozó szakértők egy részének az a véleménye, hogy az utolsó, többé-kevésbé egységes filmes stílusirányzatok a csehszlovák, illetve a német új hullámok voltak. Ez a megállapítás azonban két okból pontosításra szorul. Egyrészt a korábban ismertetett filmstílusok sem jelenték azt, hogy akár egy nemzet filmgyártásán belül nem készülhettek másfajta filmek. Arra is van példa, hogy egy-egy alkotó egyik filmjét egy stílusirányzatnak megfelelően készítette el, egy másik filmjét pedig másként. Tehát a kiemelkedő irányzatok sem voltak feltétlenül uralkodóak, inkább követendőnek tekintették azokat a kortársak. Másrészről az 1960-as évek után is találkozunk olyan törekvésekkel, melyek egy egységes stílus végigvitelét tűzték ki célul. Ilyen volt például a dán dogma mozgalom is.

A dán Dogma-mozgalom

Az 1995-ben Lars von Trier és Thomas Vinterberg rendezők nyilatkozatával induló dogma a hagyományos, realista filmkészítéshez való visszatérést hirdette. Céljuk volt a filmigazság ismételt megkeresése, az egymáshoz nagyon hasonló dramaturgiájú filmek tagadása. A képi anyag tisztaságát hirdették, ehhez olyan formanyelvi eszközöket használtak, mint például a kézi kamera. Törekedtek a valószerű helyszínekre és a rendkívül természetes színészi játékra.

A dogma azonban ebben a kezdeti formájában nem tartott sokáig. Lars von Trier világsikert aratott ugyan a Hullámtöréssel és az Idiótákkal, Vinterberg pedig Születésnappal, azonban az ezredforduló után már a kevésbé provokatív alkotások kerültek előtérbe. Ezekben megmarad a csavaros elbeszélő-szerkezet és változatlan az érzékenység az alapvető emberi érzelmek iránt. A megvalósítás azonban már hagyományosabb és sok műfaji elemet tartalmaz. Sokszor erkölcsi tanmeséket látunk: Thomas Vintenberg: Vadászat; Suzanne Bier: Testvéred feleségét…, Esküvő után; Anders Thomas Jensen: Ádám almái, Gengszterek fogadója.

Iráni realizmus a cenzúra árnyékában

A kortárs filmművészet realista vonalát viszi tovább rendkívüli következetességgel az iráni filmművészet nagy generációja. A filmek formanyelvi egyszerűségét és mély valósághűségét egyrészről a szigorú vallási előírások diktálják. Iránban nem lehet akármiről akárhogy filmet készíteni. A szigorú cenzúra olyan mikrotörténetek felé  mozdította el az iráni alkotókat, melyek egyetemes érvényű metaforákként is felfoghatóak.

Abbas Kiarostami A cseresznye íze címmel forgatott filmet egy férfiról, aki naphosszat járja autójával az iráni hegyvidéket és egy olyan férfit keres, aki öngyilkossága után hajlandó eltemetni. Jafar Panahi A kör című drámájában az iráni nők társadalomban elfoglalt helyzetét mutatja be néhány példaértékű, ám szomorú történeten keresztül.

Asghar Farhadi Nader és Simin című filmjében egy harmincas évei közepén járó haladó szellemiségű házaspár válásának rövid, ám annál bonyolultabb történetét tárja elénk. Valamennyi iráni film jellemzője, hogy a színészi játék nagyon természetes, sokszor alkalmaznak civil szereplőt és mindig valódi helyszíneken forgatnak. Sok tehát a hasonlóság a kortárs iráni film és az olasz neorealizmus között.

Mágikus realizmus

Napjaink latin-amerikai filmjeiben is jól érzékelhető a valóság bemutatása iránti igény. Miközben Brazilíában, Argentínában vagy Mexikóban tucatszám készülnek felszínes szappanoperák, jelen van egy ezzel teljesen ellentétes filmkészítő kör is. Érdekesen elmesélt lírai és megható történeteket láthatunk, nagyon profi kivitelezésben. Ilyen például Argentínában José Luis Campanella A szemekbe zárt titkok című filmje, vagy a korán elhunyt Fabian Bielinsky Aura című alkotása.

Példák a brazil film erejére

Brazíliában az ország furcsán torz fejlődését bemutató filmek sora már az 1990-as években elkezdődött. Walter Salles megható roadmoviet forgatott egy gonosz öregasszony és egy árván maradt kisfiú történetéből Központi pályaudvar címmel. Fernando Meirelles és Kátia Lund egy bűnben születő külvárost és a gyerekbandák küzdelmét vitte vászonra Isten városa címmel. José Padilha pedig számtalan díjat szerzett az Elit halálosztók című nyers és őszinte akciófilmjével.

A három mexikói

A latin-amerikai filmművészet legegyedibb alkotói Mexikóból indultak, mára a világ filmművészetének élvonalába tartoznak. Alfonso Cuarón két fiatal felnőtté válásáról készített megdöbbentő erejű és egyéni elbeszélő technikájú filmet Anyádat is! címmel. Ezt követően megrendezett egy apizódot a Harry Potter szériából, majd a disztópikus Ember gyermeke,  egy kiváló sci-fi, a Gravitáció, és a személyes hangvételű szerzői film, a Roma következett.

Alejandro Gonzales Iñaritu három filmet forgatott nagyon hasonló történetmesélési módszerrel. A nyitódarab, a Korcs szerelmek meghozta számára a világhírt. A történetet ezernyi apró darabra tördelve tárja elénk. Semmi sincs időrendben, a párhuzamosan futó történetek csak a teljes film megtekintése után alkotnak egy egészet. Hasonló megoldást használ a 21 gramm és a Babel című filmek esetében. A megrendítően mély és végtelenül szomorú (ugyanakkor szép) filmek sorba tartozik még Biutiful című alkotása. A következő két művét(Birdman, Visszatérő) egyaránt Oscar-díjal jutalmazták.

Guillermo del Torro inkább a mesevilágot kedveli. Maszkmesterként indult pályafutása és ez érződik munkásságán. A viszonylag kommersz Hellboy filmek mellett olyan remekművek fűződnek nevéhez, mint az Ördöggerinc és A faun labirintusa

Szenvedélyes spanyol filmek

Az európai spanyol nyelvű filmgyártás is meghatározó jelentőséggel bír a kortárs filmművészetben. A buñueli hagyomány követő Perdo Almodóvar teljesen amatőrként kezdett filmeket készíteni az 1970-es évek közepén. Egyedi filmnyelve a következő évtizedben alakult ki. Képi világa nagyon színes, sőt talán giccses is. A történetei fantasztikusak és nagyon csavarosak sok-sok bűnnel, elfojtással és szexualitással. Legfontosabb filmjei: Asszonyok a teljes idegösszeroppanás szélén; Mindent anyámról; Beszélj hozzáVolver; Rossz nevelés.

Időközben Almodóvar nyomán sok kiváló alkotó indult el Spanyolországban. Néhány fontosabb név és filmcím: Bigas Luna: Sonka sonka; Alejandro Amenabar; Belső tenger; Julio Medem: Lucia és a szex; Fernando León de Aranoa: Utcalányok, Napfényes hétfők; Daniel Sánchez Arévalo: Sötétkékmajdnemfekete.

Keleti mesék

Végül, de nem utolsó sorban meg kell említenünk a távol-keleti filmgyártást, melyet csak röviden tudunk bemutatni. Japánban a hagyományos társadalom modell válságát több filmben is feldolgozták. A rendezők közül Takeshi Kitano érdemel említést, aki a romantikus történeteket a jakuzák világának kegyetlenségével vegyíti (Szonatina, Tűzvirágok, Bábok). Megrázó filmet készített négy elhagyott gyermekről Hirokazu Koreeda Anyátlanok címmel. Itt az igazi dráma a társadalom közönyében érhető tettem.

Akciómozi Hong-Kong-ból és Kínából

A hong-kongi / kínai filmgyártás már hosszú idő óta a műfaji filmekről volt ismert, bár ezek művészi színvonala nem mindig volt magas. Az akciófilmek közül Andy Lau Szigorúan piszkos ügyek trilógiáját emelhetjük az elmúlt évtizedből. Zhang Yimou több történelmi filmmel hívta fel magára figyelmet, melyek sikeresebb darabjai wuxiák. Ez egy olyan kínai filmműfaj, melyben a különleges képességekkel rendelkező hősök vívják időnként meseszerű, de a keleti filozófián alapuló harcukat egymással: A repülő tőrök klánja, A hős.

Szerelemre hangolt filmek

Napjaink talán legismertebb kínai rendezője Wong Kar-wai, akinek egyéni hangvételű szerelmes drámái ügyesen egyensúlyoznak a giccs és a romantika határán, sosem lépve át az előbbibe. A Szerelemre hangolva, a Vadítóan szép napok vagy a 2046 című filmjeiben hangulatos zenével, remek díszletekkel és jelmezekkel, szép emberi történetekkel és parádés színészi játékkal hozott létre egy egyéni filmstílust. Magas színvonalú, ám sokkal kommerszebb filmeket készít a tajvani születésű Ang Lee: Túl a barátságon, Ellenséges vágyak, Pi élete. Ezek egy jelentős részét már nem is a távol-keleten forgatták.

A dél-koreai film sokszínűsége

Idehaza talán kevéssé ismertek, ám a filmfesztiválok állandó résztvevői a dél-koreai rendezők. Filmjeik hallatlan profizmussal készülnek. Gyakran dolgozzák fel a bűn problematikáját.

A helyi igényeknek megfelelően (Kim Ki-duk kivételével) filmjeik többségében műfaji filmek, de eltérően az amerikai zsánerektől, kerülik a közhelyeket, a sablonokat. Nem véletlen, hogy ma már nyugaton sűrűn másolják a koreai mozit, bár annak brutalitását nem tudják visszaadni.

Park Chan-wook az Oldboy című bosszúfilmmel robbant be a világ élmezőnyébe és az, hogy ott is maradt az olyan remekműveknek tudható be, mint például A bosszú asszonya, a Szomjúság vagy a már USA-ban készült: Vonzások. Kim Jee-woon a zsánerfilmek nagymestere. Az Egy keserédes élet című filmje egy parádés bosszúfilm, a Két nővér egy hátborzongató horror, a Láttam az ördögöt egy őrjítő thriller, A jó a rossz és a fura pedig egy humoros eastern-western.

Zárásként két kiváló koreai alkotót kell megemlítenünk: Bong Joon-ho-t (A halál jele, A gazdatest, Az anya, Élősködők) és Na Hong-jin-t (Az üldöző, A sárga-tenger). Mindketten a fiatalabb generáció tagjai és előszeretettel mennek el a végsőkig, már ami az erőszak képi ábrázolását illeti.

Természetesen mindez nem jelenti azt, hogy a világ más tájain ne készülnének remek filmek. Itt csak néhány példaértékű tendencia felvillantására volt mód és lehetőség.

Thomas Vinterberg: Vadászat (Jagten, 2012). A főszerepet a dán film első számú sztárja, Mads Mikkelsen játssza.

Abbas KIarostami: A cseresznye íze (Ta’m e guilass, 1997). Badii úr kietlen tájon keresi azt, aki eltemeti, miután öngyilkos lesz.

Asghar Farhadi: Nader és Simin (Jodaeiye Nader az Simin, 2011). Drámaian hiteles film egy család széthullásáról.

Juan José Campanella: Szemekbe zárt titkok (El secreto de sus ojos, 2009). Az izgalmas melodrámában egy rég volt szerelem és egy megoldatlan bűntény nyomába eredhetünk.

Alfonso Cuaron: Anyádat is! (Y tu mamá también, 2001). Két mexikóvárosi tizenéves és egy magányos fiatal nő elindul a tengerpartra, de életük teljes fordulatot vesz.

Guillermo del Toro: A faun labirintusa (El laberinto del fauno, 2006). A spanyol polgárháború szörnyűségeit egy álomvilágban élő kislány történetén keresztül láthatjuk.

Wong Kar Wai: Szerelemre hangolva (Fa yeung nin wa, 2000). Egy beteljesületlen szerelem az 1960-as évek Hong Kongjában. Mesteri atmoszférateremtés és plánozás egy gyönyörű filmben.

Bong Joon-ho Tarantino egyik kedvenc rendezője. Az anya (Madeo, 2009) egy fogyatékos fiú, és az érte mindenre hajlandó anyja szomorú történetet meséli el. A vidéki Korea a maga együgyű rendőreivel nem a reklámok high tech világa.

A rendező azóta Oscar-díjat nyert az Élősködők című íronikus társadalmi drámájával.

Fabián Bielinsky: Aura (El Aura, 2005). Az epilepsziás állatpreparátor úgy hiszi képes végrehajtani a tökéletes bűntényt.

Walter Salles megkapóan őszinte filmjében, a Központi pályaudvarban (Central do Brazil, 1998) sajátos barátság szövődik egy mogorva nyugdíjas tanárnő és egy árván marad kisfiú között.

José Padilha: Elit halálosztók 1-2 (Tropa de Elite, 2007, 2010). Erőszak, korrupció, bűn – mindez kíméletlenül nyersen ábrázolva. Nem véletlen, hogy kritikai és szakmai siker lett mindkét film.

Három történet kapcsolódik össze egy tragikus balesetben Alejandro González Iñárritu Korcs szerelmek (Amores perros, 2000) című remekművésben.

Alejandro González Iñárritu a későbbiekben is előszeretettel nyúlt nehéz témákhoz. A Barcelonában játszodó Biutiful (2010) hőse, Uxbal halálos betegségének tudatában igyekszik elrendezni gyermekei sorsát. Ez a film azonban nem happy enddel zárul.

Minden ami egy Pedro Almodóvar filmben jellegzetes: szevedélyes nők, csalafinta történetmesélés, és a giccs határáig fokozott képi világ: Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén (Mujeres al borde de un ataque de “nervios”, 1988)

Alejandro Amenabar: Belső tenger (Mar Adentro, 2004). Súlyos erkölcsi kérés: dönthet-e a saját haláláról egy nyaktól lebénult ember?

Alejandro González Iñárritu a későbbiekben is előszeretettel nyúlt nehéz témákhoz. A Barcelonában játszodó Biutiful (2010) hőse, Uxbal halálos betegségének tudatában igyekszik elrendezni gyermekei sorsát. Ez a film azonban nem happy enddel zárul.

Hirokazu Koreeda: Anyátlanok (Dare mo shiranai, 2004). Négy gyermek önálló életet kezd, miután anyjuk magukra hagyja őket.

Zhang Yimou: Hős (Ying xiong, 2002). A kínai filmművészet elképesztően látványos történelmi mesével lepte meg a világot. Yimou rendezte a pekingi olimpia megnyitóját is.

Ang Lee az USA-ban forgatott felkavaró filmet két cowboy szerelméről Túl a barátságon címmel (Brokeback Mountain, 2005).

A dél-koreai Kim Ki-duk szinte minden filmje erkölcsi példabeszéd. Gyönyörűen komponált képek és a metakommunikáció teljes eszköztára jellemzi a Tavasz, nyár, ősz, tél… és tavasz
(Bom yeoreum gaeul gyeoul geurigo bom, 2003) című filmjét is.

Park Chan-wook bosszú trilógiájának leglíraibb darabjából, a Bosszú asszonyából (Chinjeolhan geumjassi, 2005) a történet előrehaladtával folyamatosan tűnik el a szín, míg végül a film fekete-fehér lesz.

Kim Jee-woon: Láttam az ördögöt (Akmareul boatda, 2010).  Brutális hajsza egy sorozatgyilkos után.

Na Hong-ji már az első filmjében (Az üldöző, Chugyeogja, 2008) eljutott az emberi gonoszság ábrázolásának legnagyobb mélyéségéig. A sárga tengerben (Hwanghae, 2010) ugyanezt teszi egy másik történeten keresztül.

Ajánlott irodalom a témához:

Bordwell, David – Thomson, Kristin: A film története. Palatinus Kiadó, 2007.
Oxford filmenciklopédia. Glória Kiadó, Budapest, 1998.