A montázs az egyik legalapvetőbb filmes eszköz: a különféle beállítások összeszerkesztését jelenti. A montázs nem egyidős a filmmel. A film őskorában még egy jelenet döntően egy beállításból állt. A beállítás színpadszerű volt. A montázs feltalálása a brigthon-i iskolához (Anglia) köthető. Az 1903-ban készült Egy kínai missziós-telep megtámadása című filmben alkalmaztak az alkotók először tudatosan montázst. A jelenetet több beállításra bontották. Változott a nézőpont és a szereplőkhöz való távolság is. Hasonlóan jártak el a Nagymama okuláréja című film esetében is.

A montázs egy olyan sajátos filmi eszköz, amellyel a film saját tér-idő szerkezete jön létre: sűrít, tömörít, elbeszélhetővé teszi a cselekményt. A valóságot elemeire bontjuk, majd összeszerkesztjük. A montázs nem csak az emberi gondolkodásra, hanem az álmokra is hasonlít.

A történetmesélés alapeszköze

A szerkesztésnek van néhány alapvető szabálya és ez összefügg a montázs két legalapvetőbb típusával az narratív- és az expresszív montázzsal. Narratív montázsszerkezetről akkor beszélünk, ha a plánok egymás mellé illesztésének legfontosabb célja a történet elbeszélhetővé tétele. Ebben az esetben a képek között logikai kapcsolat van: ok-okozatiság (azaz szakkifejezéssel: kauzalitás), illetve időbeli kapcsolat (azaz kronológia). A montázsok másik fajtáját az expresszív montázsok jelentik. Ezek használatakor az alkotó érzelmi, gondolati hatást akar kiváltani.

Amennyiben tehát narratív, leíró montázzsal van dolgunk, úgy a tárgyi világnak az egyes képek között egyfajta folytonosságot, kontinuitást kell mutatni. A képeken belül kell lenni ismétlődő (redundáns) elemeknek. A következő alapszabály, hogy a képeken belüli mozgásnak azonosnak kell lenni. Ha tehát a főhős az első képen bal oldalon elhagyja a jelenetet, és egy folyamatos mozgást feltételezünk, akkor a következő képen is jobbról balra kell mozognia.

Végezetül törekedni kell a fokozatosságra. A klasszikus hollywoodi elbeszélő rendszerben például a jelenetek egy totál vagy távoli plánnal indulnak, majd egyre közelebbi képekkel jutunk el a főhős közelijéig. A téma fokozatos megjelenítése azt a cél szolgálja, hogy a néző egyértelműen tudja hol játszódik a történet és kiderüljön számára, hogy ki lesz az azonosulás tárgya, azaz a főszereplő. Nem célszerű tehát egy nagyvárosi nyüzsgő utca totálképéről egy szuper közeli plánra, mondjuk egy karórára váltani. De ennek is lehet különleges jelentősége, ha az órának/időnek fontos szerepe van.

Amennyiben úgy tekintünk a mozgóképi beállításokra, mint szavakra, akkor úgy kell tekintenünk a montázsra, mint mondatokra, a montázsszerkezetek egymás mellettiségére pedig mint egy folyamatosan olvasható, összefüggő szövegre. A beszélt nyelvben a mondatok különféle jelentéssel rendelkezhetnek, elmondhatjuk ugyanezt a montázsról is. Melyek tehát a legfontosabb montázsfunkciók?

1) Teremtő erő, az álló képekből a mozgás dinamizmusa jön létre. Talán meglepő lehet, de az autós üldözések jeleneteit nem túl nagy sebességnél rögzítik. A vágóasztalon válik igazán pörgőssé a cselekmény.

2) Ritmusteremtés. Az egymást követő képek hossza meghatározza a film ritmusát (lásd. ritmikus montázs)

3) Értelemadó funkció, mely többféleképpen működhet:

• ok-okozati összefüggések feltárása
• összehasonlítás (analógia)
• ellentét
• azonosság

4) A szereplő belső világának kivetülése, mely értelem szerűen expresszív eszközök használatát feltételezi.

Egy párbeszéd plánozása a klasszikus hollywood-i módszer szerint. A montázs szerkezet első képe egy félközeli kép, melyen mindkét szereplő látszik oldalról. A második kép a nő válla felől veszi a férfit, általában akkor, amikor az beszél. A harmadik kép ennek épp az ellenkezője, ugyanakkor a kamera nem lép át a képzeletbeli tengelyen túlra., azaz az ábrán szürkével jelölt felületre. Ez az úgynevezett 180 fokos szabály.
Az ábrán 2. és 3. számmal jelölt beállításpárt mező-ellenmező beállításnak hívjuk. A szereplők vállának nem feltétlenül kell látszania, ha látszik, akkor anschnitt beállításról beszélünk.
Ez az elrendezés a játékfilmek illeszkedő (elbeszélő) montázsainak talán legtipikusabb példája.

A montázstípusok fejlődése

A montázs, mint említettük, egy sajátos, csak a filmen létező tér-idő rendszert hoz létre a mozivásznon. Két snitt nem feltétlenül készült egymás után. Orson Welles Othello című filmje esetében például van olyan párbeszéd, amelyben a különböző szereplőket mutató plánokat egy év eltéréssel vették fel (a film három évig készült). Szintén Welles Machbet című filmjében is hasonlóan jártak el, sőt amikor egy szereplőt hátulról mutatnak egy snittben az általában csak egy dublőr. Az már csak hab a tortán, hogy jó pár szereplőnek ugyanaz adja hangját. A per című film esetében 11 szereplőnek kölcsönzi a hangját maga a rendező: Orson Welles.

Fragmentumokból újrateremtett világ

A montázs mindenhatóságát hirdették a szovjet avantgarde művészei is. Nevükhöz fűződik a montázsok elméleti kidolgozása. Kulesov híres, de elveszett kísérletében a kor elismert színészének (Mozzsukin) arcáról készített közelire különböző dolgok képét vágták. Ezek a képek a néző agyában módosították az arc üzenetét. Ugyanazon arcot nézve különböző arcot láttak. A szovjetek jöttek rá arra is, hogy a filmtér és filmidő nem azonos a valósággal. A montázsfejlődés szempontjából fontos David Wark Griffith amerikai rendező munkássága is. Ő volt az, aki a párhuzamos szerkezetű montázst tökélyre fejlesztette, azaz kitalálta az egy időben játszódó történések bemutatásának izgalmas és hatékony módját.

Vannak műfajok, amelyek esetében a montázs alkalmazása megkerülhetetlen. Ilyen a thriller vagy a krimi is. Hitchcock például a montázs egyik zseniális alkalmazója volt. Unalomig ismert példa, hogy a Psycho híres fürdőszobai jelenete több tucat beállítást tartalmaz. Néhány másodperc, melyben a kés nem ér a főhőshöz, mégis úgy tűnik. A jelenet a montázs által lesz brutális. Szintén a rendezőhöz köthető példa a

39 lépcsőfok című film híres képsora: amikor a halott nőt felfedező bejárónő sikít. A tátott száj mellett valójában már a következő képsor hangjait halljuk, nevezetesen vonatfüttyöt. A nő sikítása tehát egy vonat gőzsípjának a hangja. A vonat pedig egyértelműen a menekülő gyilkosra enged asszociálni.

A francia avantgarde művészei is a montázsra esküdtek. Az Andalúziai kutya nyitó képsorában a megvezetett néző azt hiszi, hogy egy nő szemét metszi el a borotva, holott nem így van. A képek szabad asszociációjára épít Léger Gépi balett című filmje, amelyben a valós tárgyak kerülnek valószerűtlen képi kapcsolatba.

A hosszú beállítás

Vannak olyan alkotók, akik az ábrázolásnak más útját választották. Jellemző eset például az olasz neorealizmus. A valós helyszín, valós történet, valós szereplők alkotta hármas egység nem engedhette a montázs általi „csalást”. Kitűnő példája ennek Vittorio De Sica Biciklitolvajok vagy Lucino Visconti Vihar előtt című filmje. Itt a jelenetek a lehető legkevesebb beállításra vannak széttördelve. Az objektív valóságábrázolásra törekvő hosszan kitartott snitteket láthatunk. Ez lenne az Orson Welles által is használt belső montázs. Welles Aranypolgár illetve Ambersonok tündöklése című filmjeiben vannak olyan beállítások, amelyek 5-8 percig tartanak. Az ilyen hosszú beállítás esetében a dinamikát a szereplők és a kamera mozgása viszi a jelentbe.

A belső montázs illetve a hosszú beállítás nem feltétlenül csak egy plánból áll. A szereplők és a kamera mozgásával dinamikus plánváltásra is van lehetőség anélkül, hogy a jelenet folyamatos idejét széttörnénk. A belső montázs esetében a filmidő és a valós idő megegyezik, nincs kihagyás, nincs ugrás. Extrém példája ennek Michelangelo Antonioni és Jancsó Miklós munkássága. Előbbi filmjeiben rendkívül sok ilyen megoldást látunk. Például a Nagyításban azt a részt, amikor a főhős felfedezi a képen a gyilkosságot illetve a holttestet. Aprólékosan valószerű képet kapunk a nagyítás-nyomozás folyamatáról.

Jancsó a Szegénylegények vagy a Fényes szelek című művei esetében magas szintre emelete a technikát. Az ábrázolás rendkívül valószerű, ugyanakkor példázatértékű is. A Sirokkó című film esetében egy vágás nélküli beállítás gyakran 20 perc hosszúságú.