Amikor plánokról és beállításokról beszéltünk, akkor úgy gondoltunk a kamerára, mint statikus eszközre, mely ha nézőpontot és/vagy távolságot változtat, akkor ez a felvételeken kívül történik. Kétség kívül igaz, hogy önmagában a plán váltásban is van egyfajta dinamizmus (belső mozgás), de az igazi kameramozgások mégsem ezek. A felvevőgép igazából ma már csak ritkán statikus. A filmtörténet korai szakaszában még nem, vagy alig mozdult meg, mígnem Lumière egyik operatőre fel nem helyezte egy gondolára. Ez a mozgás azonban nem feltétlenül volt tudatos, de szépen lassan elindult egy folyamat, mely a kamera hallatlan mozgékonyságához vezetett.

Amikor kameramozgásokról vagy mozgó beállításokról beszélünk, le kell szögeznünk két tényt: ma már rendkívül sokféle módon kombinálhatóak a mozgások. Nagytotálból premier plánba, madártávlatból egy arc részletére nagyon könnyen el lehet jutni, csak az alkotó fantáziája, technikai felszerelése – no és persze pénze – jelenthet akadályt. Ugyanilyen fontos, hogy nem csak a felvevőgép, hanem a felvétel tárgya is mozoghat, tehát a személyek, állatok, járművek. Ebből aztán nagyon komplex, tulajdonképpen koreografált mozgások jöhetnek létre. A filmi látványvilág annál gazdagabb, minél bonyolultabb, izgalmasabb ez a mozgásrendszer. Még az olyan realizmusra érzékeny alkotóknál is, mint Tarr Béla, sok mozgatással végrehajtott nézőpontváltást láthatunk.

A kameramozgásoknak alapvetően három nagy típusa

1) A kamera a saját tengelye körül mozdul el: svenk. A tengely lehet vízszintes, függőleges vagy ezek kombinációja (rézsútos). Ennek a mozgásnak a célja a felvétel tárgyának követése. Ha a mozgás gyors, akkor lendítésnek, ha egy teljes kört ír le, akkor körpanorámának hívjuk. A svenk másik elnevezése innen ered: panorámázás.

2) A kamera nem a saját tengelye körül mozdul el. Ennek két alaptípusát különböztetjük meg. Akkor, amikor a felvevőgép egy kocsira helyezve előre, hátra vagy oldalirányba „siklik”, kocsizásról, vagy szakkifejezéssel fahrt-ról beszélünk. A filmtörténet hosszú szakaszában a kocsizáshoz sínrendszer építettek, ezen történt egy kis méretű  kocsi mozgatása. A kocsit dollynak nevezték.

Ha a kamera nem egy vízszintes tengely mentén kocsizik (azaz nem a földdel párhuzamosan), akkor daruzásról, vagy kran-ról beszélünk. Nagyon gyakran úgy csöppenünk a jelenetbe, hogy egy távoli pontról (madártávlat) egy lendületes daruzással közelítünk a konkrét témához, vagy éppen fordítva: a jelenet zárásaként elhagyjuk a szereplőket és a közelképből egy távoli totálba elmozduló daruzást láthatunk.

3) A kamera szabadon mozog, vagyis kézi kamera. Ebben az esetben az operatőr mozgását, sőt minden rezdülését átveszi a gép. Ettől a kép zaklatott lehet, ugyanakkor nagyon realista is. A néző nem feltétlenül szereti ezt a megoldást, talán éppen expresszív hatása miatt. Vannak azonban olyan alkotók, mint például   mexikói operatőr, akik mesteri szintre fejlesztették a kézi kamerás felvételt.

De találkozunk a megoldással a televízió esetében is. Például a Breaking bad című sorozat első évadaira a kézi kamerás felvétel volt jellemző.

Megoldások a kamera stabilizálására

A kézi kamera egyik fontos válfaja a steadicam, amely egy olyan támasztó és kiegyenlítő eszköz, mely az operatőrre van szerelve. Ez a megoldás majdnem olyan mozgékonyságot jelenthet, mint a vállon lévő kamera, azonban sokkal finomabb és gördülékenyebb mozgásról van szó. Ennek oka, hogy a steadicam rugók segítségével kiegyenlíti az egyenetlenségeket. Az 1970-es évek közepén megjelent szerkezetet például Stanley Kubrick amerikai rendező alkalmazta művészi fokon, de ma már nincs sportközvetítés sincs nélküle.

Ma már széles körben elérhetőek – a mobil telefonos megoldásoktól a félprofi eszközökig – azok a stabilizátorok, melyek motorok segítségével (gimbal) tartják egyensúlyban a kamerát. De van pusztán súlyokkal és tengelyekkel működő olcsó verzió is. Így a steadicam ma már mindenkinek elérhető.

Igen komplex kameramozgások SamMendez 1917 című filmjében. Az operatőr Roger Deakins igyekezett olyan világot teremteni, mintha a néző is a csatatéren rohangálna.

Ajánlott irodalom a témához:

Bíró Yvette: A hetedik művészet. Osiris Kiadó, Budapest, 1998.
Bordwell, David – Thomson, Kristin: A film története. Palatinus Kiadó, 2007.
Oxford filmenciklopédia. Glória Kiadó, Budapest, 1998.
Hevesy Iván: A némafilm egyetemes története. Magyar Filmintézet, Budapest, 1993.
Marx József: A kétdimenziós ember. Vince Kiadó, Budapest, 2003.