f14

​A filmműfaj jellegzetességei

A filmműfajok az 1910-es években születnek meg, részben Európában a francia és az olasz filmművészetnek köszönhetően, részben Hollywoodban. A francia filmgyártás terméke volt az első néhány burleszk, az olaszok a nagy történelmi drámák korai mesterei voltak. Amerikából a western indult hódító útra, de hamarosan Kaliforniában jelen volt a legtöbb műfaj. Az amerikai dominanciának is köszönhető, hogy a műfaji film szoros kapcsolatban áll a már ismertetett Hollywood-i típusú történetmeséléssel.

A műfaj gyűjtőfogalom, melybe a hasonló filmek tartoznak. Már a műfajok születése is a hasonlóság praktikus voltából fakadt. Ha egy bizonyos film sikeres volt, akkor annak mintájára kezdtek filmeket készíteni. Hasonlóak lettek a szereplők, a helyszínek, a konfliktusok, a díszlet, a tér-idő felfogás, stb. Érdekesség, hogy míg az első western filmet 1903-ban forgatta Porter, addig maga a műfaji elnevezés, csak évekkel később bukkant fel.

A műfaj tükrözi a nézői elvárásokat. Ha valaki melodrámát (szenvedélyfilm) akar látni, akkor olyan filmet választ, mely megfelel a műfaji elvárásoknak. Ő nyilván meglepődik, ha ezzel szemben egy katasztrófafilmet kell megnéznie. A műfajiság a filmforgalmazás szempontjából nagyon fontos, de főként kezdetben, ugyanilyen lényeges szempont volt, hogy a gyártási költségek is alacsonyan tarthatóak voltak, hiszen egy díszleten belül több filmet is lehetett forgatni, nem kellett mindig újat építeni. A műfajoknak a nézői elvárásokkal összefüggésben van egy emocionális hatása is, azaz az egy műfajba tartozó művek hasonló érzelmi reakciókat váltanak ki.

A műfajok keveredése

Ne feledkezzünk meg arról, hogy a műfajok ma már az esetek többségében keverten fordulnak elő. Sokszor elég nehéz eldönteni, mit is látunk valójában. Nem ritka, hogy a film különböző egységei más műfaji jegyeket hordoznak, vagy egyszerre többfélét is akár. Például a mű vígjátéknak indul, de krimi lesz belőle. Vagy épp az előző példából kiindulva a néző egyszerre kap melodrámát és katasztrófát (lásd: James Cameron: Titanic).

Műfaji szabályok

A műfaj egyfajta szabályrendszer. A nézői elvárások kiszolgálása érdekében az alkotók a szabályok mentén alkotnak – a határokat túlságosan nem lépik át. Adott tehát egy úgynevezett „elváráshorizont” (amit a néző korábbi tapasztalataiból kiindulva elvár a műtől). Az alkotók persze sosem akarnak teljesen ugyanolyan filmeket készíteni, mint a műfaj korábbi darabjai, sőt, a műfajról vagy annak hőseiről gondoltak is folyamatosan változhatnak (például mit tekintünk nőideálnak, mik az ideális női hős tulajdonságai?).

Mindebből következik, hogy a műfaj nem statikus. Tartalma, formanyelvi ,vagy dramaturgiai megoldásai az évek során változnak, átalakulnak. Minden egyes új film gazdagítja a műfajt, bővíti annak szabályrendszerét. További következmény, hogy a műfaj további alműfajokra (alzsáner) bomlik. Így lett a horrornak is számtalan variációja: zombi-horror, kannibál-horror, vámpíros horror, Frankenstein-horror, tini horror, slasher (kaszabolós horror), stb.

A zsánerek evolúciója

A műfajoknak van egyfajta fejlődéstörténete. Mint minden evolúcióban, így itt is vannak újonnan létrejövő és kihaló (mű)fajok. Tulajdonképpen minden évtizednek megvan a maga divatos műfaja, amikor valamilyen ok miatt abból a típusú filmből több készül. Az ok lehet egy sikerfilm meglovagolása. Ilyenkor kereskedelmi okok állnak a háttérben. Ugyanakkor hatással lehet a filmkészítőkre a kor, melyben a filmek készülnek. Például a klasszikus hidegháború korában, az 1950-es években sok western készült. Nem nehéz felfedezni a jó cowboyokban az amerikaiakat, az amerikai értékrendet. A hidegháború végén, amikor a két nagyhatalom szembenállása ismét erősödött, majd a Szovjetunió szétesett, az akciófilmek kora jött el. A kisvárosban rendet tartó seriff helyett Stallone, Schwarzenegger, vagy Bruce Willis tartott rendet, az ellenfél pedig valami zavaros távoli államból érkezett.

Az ezredfordulót várva komoly érdeklődés mutatkozott a katasztrófafilmek iránt, majd a sikeresen elmaradt világvégét követően a fantasy lett divatos (köszönhetően a Gyűrűk urának és a Harry Potter szériának), majd a tini-vámpír filmek sokasága vette át a stafétát. Korunk uralkodó műfaja a képregény-adaptáción alapuló superhős-film.

Egy igazán filmes műfaj: a western

A western még egy szempontból említést érdemel: ez az a műfaj, mely már többször kihaltnak tűnt, majd feltámadt: volt virágkora az 1930-es évek végén (John Ford: Hatosfogat), az 1950-es években (John Wayne filmjei), majd jöttek a spagetti westernek, melyek zömében olasz produkcióban készültek az 1960-es években (pl.: Sergio Leone: Volt egyszer egy vadnyugat). Furcsa helyzet, hogy a ’60-as években Hollywoodban alig készült western.

Ezek után hosszú szünet következett, mígnem Kevin Costner elkészítette az 1990-es évek elején a Farkasokkal táncoló című filmet, mely újra divatba hozta a műfajt. Ma is készülnek western filmek, bár kevesebb, mint a műfaj fénykorában. Érdekes vállalkozás például Kim Jee-woon dél-koreai filmje (A jó, a rossz és a fura), mely sem helyszínében, sem a korban nem tekinthető klasszikusnak, hisz az 1930-as évek Mandzsúriájában játszódik, szereplői koreaiak, kínaiak és japánok, mégis működőképes, szellemes és látványos mozi.

A filmburleszk

Talán egyetlen fontos műfaj van, mely teljesen kihalt: ez a filmburleszk. Ez a műfaj az uralkodó vígjátéktípus volt az 1910-es évektől a hangosfilm megjelenéséig. Alapvetően vizuális poénokra épült, melyeket gegnek nevezünk. A nevetség tárgya tehát nem egy szóban elhangzó vicc, hanem egy szellemes mozgóképi történés. A humor gyakran kárörvendés, mert a film hősei kellemetlen szituációba kerülnek, amelyből úgy tűnik nincs kiút, sőt a jól felépített geg egyre kilátástalanabb helyzetbe sodorja a szereplőt, míg végül a konfliktus nem drámaian, hanem viccesen oldódik fel. Gondoljunk csak Chaplin Cirkusz című filmjének azon jelenetére, mikor Charlie szerencsét próbál kötéltáncosként. A legkülönfélébb próbatételeket kell kiállnia, mégsem zuhan le a magasból. Épp ellenkezőleg: hatalmas sikert arat.

A burleszk sokáig nem is nagyon állt másból, mint gegek hosszú sorából. A rendezők mellett ötletemberek csapata dolgozott, akik futószalagon hozták a különösebbnél különösebb ötleteket. Őket nevezzük gagman-nek. Történettel rendelkező, egész estés burleszket Chaplin kezdett először készíteni. és későbbi sikerének a titka éppen az volt, hogy túl tudott lépni a műfaj szabályrendszerén. A túlélés neki és a vígjátéknak sikerült, de a burleszknek nem. A halálát éppen a nagy fokú vizualitás okozta. Ami működött némafilmen, az nem ment a hangosfilmen, mert ott már a verbalitáson volt a hangsúly. Inkább elmondták a poénokat, mint eljátszották.

Az utolsó jelentős burleszkfilmes alkotó a franca Jaques Tati volt, aki különcként remek filmeket készített az 1940-es évektől haláláig. E rendkívül szórakoztató, szinte néma „újkori” burleszkek nem hoztak átütő közönségsikert. Filmtörténeti jelentőségük azonban óriási. Mivel egy alkotó zsenialitásához voltak kötve, így Tati mellett és után már nem próbálkozott érdemben senki jó burleszk készítésével. Az angol televíziókban feltűnt komikusok (Benny Hill, Mr. Bean) inkább csak gyenge utánzatai a klasszikus burleszkeknek.

Jaques Tati: Kisvárosi ünnep (Jour de fête, 1949). Egy kisvárosi postás „amerikai módon” hordja ki a leveleket.

Jaques Tati: Playtime (1967). A körhinta motívum megismétlődik. A Tati által alakított figura, Hulot úr ezúttal a modern Párizsban bolyong. A helyét kereső kisember figurája a burleszk műfaji sajátossága.

Ajánlott irodalom a témához:

Bíró Yvette: A hetedik művészet. Osiris Kiadó, Budapest, 1998.
Bordwell, David – Thomson, Kristin: A film története. Palatinus Kiadó, 2007.
Oxford filmenciklopédia. Glória Kiadó, Budapest, 1998.
Hevesy Iván: A némafilm egyetemes története. Magyar Filmintézet, Budapest, 1993.
Marx József: A kétdimenziós ember. Vince Kiadó, Budapest, 2003.

A melodrámák olyan szerelmi történetek, melyekben valamilyen külső tényező áll a szerelmesek közé, így a boldogság általában beteljesületlen marad. Arthur Hiller: Love story (1970) című mozijában a hősnő halálos betegsége fakasztotta könnyre a nézőket.

A melodráma nem mindig vegytiszta műfaj, időnként keveredik más zsánerekkel is. James Cameron egy klasszikus Rómeó és Júlia történetet ötvözött egy katasztrófafilmmel a Titanicban (1997). Az érzelmek és az izgalmak meghozták a sikert, hiszen a film kasszasiker lett, sőt 14 Oscar jelölésből 11-et meg is nyert.

A katasztrófafilmekben a biztonságosnak hitt világ fordul az ember ellen, vagy egy természeti katasztrófa, vagy emberi mulasztás miatt. Utóbbi filmtípus klasszikus darabja a Pokoli torony, melyben egy modern felhőkarcoló válik tüzes pokollá. (John Guillermin: The Towering Inferno, 1974)

Az 1980-as évek a magányos hősők kora volt, akik törvényenkí-vüliként küzdöttek az igazságért, miként John Rambo, a vietnámi veterán is Ted Kotcheff 1982-as filmjében, a Rambo-ban.

Az első western még New Jersey-ben készült, nem a vadnyugaton. Edward Porter: A vonatrablás (The Little Train Robbery, 1903).
Majd megtalálták az ideális és később jellegzetessé vált helyszínt Utah államban (Great Monument Valley). John Ford: Hatosfogat (Stagecoach, 1939) című filmjében már ez volt a helyszín.

Az 1960-as évek elejétől a legjobb western filmek Európában, főleg olasz gyártásban készültek. Innen az elnevezés: spagetti western. A nem túl hízelgő elnevezés csalóka, hiszen a több tucat film között igazi remekművek is voltak, mint Sergio Leone klasszikusa, a Volt egyszer egy vadnyugat (C’era una volta il West, 1968).

A western új útjait jelzi Ang Lee 2005-ös filmje, a Túl a barátságon. A műfaj hagyományosan erős férfi karakterekre épít. Lee filmjében a két cowboy egymásba lesz szerelmes. A film ezzel túllép a műfaj egyoldalúan férfias kliséin.